Ideges emberek

Egy olvasónőm azt mondta erről a könyvről: az ember nem tudja, mit vegyen komolyan belőle, mit tréfára? És kinek higgyen? Okos emberek beszélgetnek - vitatkoznak benne az egészségről, idegességről, idegbajról, sőt elmebajról is, szerelemről és gyűlöletről, házasságról s a szexuális élet különféle buktatóiról, a mindennapi élet bosszúságairól, feszültségeiről, szorongásairól: a súlyos kóresetek ismertetései közé váratlanul humoros jelenetek kerülnek: a cammogó villamos, a gerlék és tyúkok szerelmi élete, a kiskocsma meg a cimbalmosa, mindez Hamlet-idézetekkel tarkítva - hát mondja meg végre, író úr, miféle könyv ez? Tudományos vagy szépirodalmi? - Asszonyom, válaszoltam kissé zavartan, nem szívesen vonnék határt e két műfaj közé. Pontosan arra törekedtem, hogy a tudományosan is tekinthető témát irodalom formában adjam elő. Mentségemül szolgáljon, hogy e műfaj-keverékben neves elődeim vannak, és nem is vagyok bizonyos abban, hogy az élet mindennapos jelenségeiről - mert hisz ilyenekről szól e könyv - okvetlenül másként kell írni a tudósnak, mint a szépírónak. Hogy a dialógusokban szereplők nézetei olykor ellentmondóak, s nem mindig állok egyértelműen az egyik vagy a másik pártjára? Vegye tekintetbe asszonyom, hogy mindegyik én vagyok: a szereplők saját aggályaimat, megfontolásaimat, ismereteimet és kételyeimet juttatják kifejezésre. S egyben persze az olvasóét is, akit magam elé képzelek, s megpróbálok választ adni kérdéseire: úgy is mint hajdan gyakorlatot szerzett elmeorvos, de nem kevésbé úgy, mint író. Kérem, ne válassza ketté az elválaszthatatlant, és ne restelljen a tudományos könyvben jóízűen kacagni azon, ami mulatságos - helyenként önmagán is, ha majd magára ismer. Benedek István

Mutass kevesebbet