
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Partner
Állapot fotók

Ezt a könyvet külső partnertől szerezzük be Önnek, a szállítási idő hosszabb lehet, kérjük megrendeléskor ezt vegye figyelembe.
Várható szállítási idő: 4-7 nap
240
hűségpont
Hogy működik az alku?
„A Teremtő fejlődés (Ez volt az eredeti címe a műnek) írója hatalmas feladatot tűz maga elé. Keresi azt a döntő különbséget, amely elválasztja az élőt az élettelentől, a szervezettet a szervezetlentől. Sőt megkísérli az élet kialakulásának, későbbi tagozódásának és általános törekvésének megrajzolását. Feladata annál nehezebb, mert felfogása szerint a megoldásnál nem támaszkodhatunk az értelem hathatós segítségére. Az értelem Bergson szerint a természetnek csak egy terméke a sok közül. A természetnek része lévén, nem ölelheti fel az egészet, annál kevésbé, mert tulajdonképpeni lényeges hivatása az élő hasznos cselekvéseinek előmozdítása és irányítása az anyagi világ keretei között. Az értelem igazában csak a szilárd testek honában van otthon, ahol a lényegükben rejlő geometria és az ebből absztrahált logika segítségével válik úrrá. Amint azonban mind fluensebb tartományok felé haladunk, annál bizonytalanabb lesz működésében, hogy véglegesen csődöt mondjon a szervezet, a lélek megértésénél. A múlt, mint emlékezet, állandóan a jelenbe tolul, folytonos egymásbahatolással van dolgunk, szerves növéssel. Nincs determináltság. A valóságos tartammal a szabadság világába lépünk. A fejlődés útja, fordulatai nem adhatók meg előre, meglepetésekre számíthatunk. Ha ezt a megállíthatatlan folyást megkíséreljük részekre bontani s így vizsgálni – mint az értelem teszi az anyaggal – már meg is hamisítottuk igazi valóját, anyagiasítottuk, s innen a mérhetetlen nehézségek az élet és a lélek problémáinál.” Nyugat, Komjáthy Aladár
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 963385038X |
|---|---|
| Sorozatcím: | Universum Reprint |
| Kiadó: | Universum Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1990 |
| Kiadás helye: | Szeged |
| Nyomda: | Nagyalföldi Kőolaj - és Földgáztermelő Vállalt Nyomda Üzeme |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 200 oldal |
| Fordítók: | Dienes Valéria |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.50 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.20 kg |
| Kategória: | Filozófia / Reprint Kiadások |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.