Igazolt hiányzás

Erről számol be ellenállhatatlan sodrással és kíméletlen humorral az érettségiig el se jutott "rossz tanuló", akitől megannyi "eminens" sokat tanulhatna."Gerlóczy Márton első regénye, az "Igazolt hiányzás" szikrázóan tehetséges munka. Árnyalt, pontos, színes; birtokában van az írói kifejezés teljes eszköztárának. Élményvilága magától értetődően behatárolt. Életkora miatt ennél tágabb nem is lehetne. Ha összegeznem kellene a véleményemet, írója óriási ígéret, s joggal remélhetjük, hogy ezt az ígéretet be is váltja. Ehhez minden adottsága megvan."Göncz Árpád"A regény hőse, Marci - maga a szerző - tobzódó, csupazűr, csupadac gyerekkor után üres kézzel érkezik a felnőttkor küszöbére. Üres kézzel, de vajon tiszta lappal-e? Igazolható-e a sok hiányzás, a sok elszalasztott lehetőség? Gerlóczy Márton azt sugallja: igen, hiszen a saját életéről van szó. S ha bizonyosság nincs is, a választ hatalmas lendülettel, kemény humorral, megható szókimondással keresi ez a regény."Nádasdy Ádám"Az olvasó enged a hívásnak, mert: ő is ilyen, vagy ő is ilyen volt, vagy ő is ilyen szeretne lenni..."Tarján TamásGerlóczy Márton 1981 augusztusában született Budapesten, ám a hagyományos értelemben vett életrajz megírásának szándéka ezzel akadályba is ütközik, hiszen nagyjából az anyakönyvi kivonata volt az utolsó megszerzett papír, amellyel büszkélkedhet. Az azóta eltelt időszakban igyekezett megismerni a körülötte zajló világot, járt négy általános és három középiskolába, hogy aztán az érettségi megszerzése nélkül feladja küzdelmét, és írni kezdjen, ami a sült kolbász és a friss levegő fogyasztásán kívül számára az egyetlen gyógyírként szolgáló tevékenység. Nőtlen, link, se gyereke, se hobbija.Első könyve Igazolt hiányzás címmel jelenik meg az Ulpius-ház Kiadó gondozásában.Előszó: Van egy határ, aminek átlépésével a hang, a tudatalattiig ordítozó kötelességtudat hívó szava, megszűnik létezni. Vagy gyorsan reagál az ember, álmait torkába szorítva vág neki a feladatnak, vagy földhöz vágja és átadja magát a pitiáner bűntudatnak, esetleg fellázad és fogcsikorgatva végighallgatja a kis kínai ölni kívánó, rekedt őrjöngését. A vekker, a régi, szép, mocskos és fagyasztó reggelek kis kakasa, én pedig maga a szemétdomb, mely kibújik alóla, hisz mennie kell. Ha az élet így hozta volna, mára már biztosan egyetemen üldögélnék, lennék visszafogottabb, tendenciózusabb és kötelességtudóbb. Lenne életcélom meg álmaim a praktikus életben való elhelyezkedésemről, vagy semmim. Én ugyanis legtöbbször nem engedelmeskedtem a parancsnak, aminek közlésére a kis kakas éveken át kárhoztatva volt, hogy reggelente elindítson az élet útján. Amikor elkezdtem gondolkodni, hogy felgöngyölítem a hosszú iskolai és gimnáziumi évek eseményeit, rögtön a vekker jutott eszembe, de akkor sem mint hang, hanem mint érzés, mint egy hatalmas, migrénszerű görcs. Úgy döntöttem hát, földhöz csapom a kis kakast, megállítom az időt és megpróbálom minél korrektebbül felidézni a múlt eseményeit, s hogy tisztán lássak, akár még alternatívákra is hajlandó vagyok, sőt megpróbálok majd tanácsokat megfogadni, időn kívül és talán teljesen feleslegesen. Lehet, hogy most se fog menni. Ami viszont a legfontosabb, hogy olvasni és magam előtt látni akarom a hajnalokat, reggeleket, utazásokat, buszon, villamoson, metrón, hegyre fel és hegyről le, hidakon át, Budán és Pesten, elérkezve tanárok és diákok sokaságához, galambszaros iskolapincék dohányfüstjébe burkolózva ismét. Ez a legfontosabb, az ok és a lényeg csak másodlagos, hiszen élek és éltem, szabadon, és nem azért, mert megtehettem, hanem csak mert tettem, na és persze mertem. Nevem Martinus, azt jelenti bátor, talán jól jártam vele, talán nem, de mivel ennek sincs köze semmilyen igazsághoz, a válasz talán a történtek áttérképezése után érkezik meg saját lelkiismeretem szárnyain, azon túl, hogy már tudom, nincs szükség megítélni, mi jó és mi rossz. Egyszerűen mindent csak hagyni kell folyni a maga medrében.

Mutass kevesebbet