Igennem

Volt egyszer egy antológia. Mozaiknak hívták. 1993-ban, a hagyományteremtés szándékával készült. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Karán jelent meg. Közreműködői azóta rendszeresen publikáló, immáron önálló kötettel is rendelkező költők, írók, lapszerkesztők vagy egyszerűen „csak" a műalkotás alkotottságléte iránt fogékonyságot érző, a művészet, az irodalom szépségeinek megismertetésén és megszerettetésén fáradozó pedagógusok lettek. Utánuk hosszú, néma csend. S most mégis itt a hagyomány folytatása! Itt az újabb csapat, az új antológia! Szerzőit, az elődökhöz hasonlatosan, látszólag egyetlen, véletlenszerű, közös jegy kapcsolja össze: mindannyian az ELTE TFK hallgatói. Nem alkotnak tehát nemzedéket, műhelyt, iskolát, nem vallanak egységes nézeteket a köz- és a magánélet, de irodalmi, stiláris vagy mesterségbeli kérdésekben sem. Néhányuk még csak nem is ismeri egymást. Hogyan kerülhetnek akkor mégis egymás mellé ugyanazon kötet lapjain? A könyv anyagának válogatójaként és szerkesztőjeként állíthatom: állításaiknak és tagadásaiknak irányultsága és hőfoka által. Az itt szereplő szerzők mindegyike a „nagy elbeszélések" elmondhatóságának, a történet és elbeszélhetőségének sokat emlegetett kérdésessé válásakor - mégis?, csak azért is? - szinte mániákus eltökéltséggel hisz a maga érvényes történetének megfogalmazhatóságában és megfogalmazandóságában. Állít és tagad, igeneket és nemeket sorakoztat, nemegyszer végletesen és akár önmagával is perlekedve, mindegyre keresi azt a termékeny pillanatot - nem véletlenül az egyik leggyakoribb motívum a csönd amikor az őt sértő vagy feszítő gondok egyszeriben meglelik természetes formájukat, formássá válnak. A mű megszületik, mert - minden ellenkező híresztelés, kordivat vagy korhangulat ellenére - műnek továbbra is születnie kell, meg kell születnie. S hogy ehhez az ember tízen- vagy huszonéves korában honnan meríthet erőt, hol talál fogódzót? A kötet öt ciklusa öt válaszadási kísérlet erre az alapvető kérdésre. A Mesédre csönd felel című rész darabjai jobbára a gyermekkor eseményeiből, élményköréből, motívumaiból táplálkoznak, a Hagyd mélyre szívnom ezt versei már a kamasz- vagy ifjúkor kerouacos, moriatys, lennonos vagy ne menjünk oly messzire bereményis, csehtamásos, dinnyészjzsis világnak hangulatából merítenek.

Mutass kevesebbet