Így lássa Csoóri Sándort, aki látni akarja

Őszinte könyvet akartam írni egy őszinte emberről. De lehet, hogy már ez a fogalom sem létezik úgy, mint régen. Valaki a Nappali hold kapcsán a gyerek őszinteségből fakadó otrombaságát hányja Csoóri Sándor szemére, én pedig Csoórinak arra a sokszor valóban gyermeki őszinteségére gondoltam, amellyel nem szelíden, nem otrombán, hanem igazul kimondja, hogy meztelen a király. Minél mélyebben ástam bele magam az életműbe, annál inkább azonosulni tudtam Orbán Ottó csapongóan szellemes megfogalmazásaival és végtelenül komoly megállapításaival, amelyek szerint a nemzetköziség-nemzet-nemzetiség sajgóan időszerű, hármas tárgykörében kevesen tettek föl annyi megfontolandó kérdést, mint Csoóri. És kevesen figyelmeztettek olyan indulattal, mint ő, az emberi méretekre, mint a nagy világfolyamatok nélkülözhetetlen mértékére. Íróasztala mellől egyszerre látni a parasztporták valóságos és a galaktika elvont udvarára, mely utóbbin a nap kapirgál gömbölyded csibéivel. Az életút tekintélyes részében folyamatosak voltak a megfigyelések, menetrendszerűek a letiltások. Ilyesmi már nincs. A szankciók helyét régóta átvette a köddé tevő csönd-fogadtatás vagy durvább esetben a karaktergyilkosság, amelyet egyetlen politikai, netán hatalmi formáció nem vállal magára. (A szerző)

Mutass kevesebbet