
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
A kiadói borító szélei szakadtasak. Hátsó tábla belső oldalán tulajdonosi névbejegyzés.
45
hűségpont
Hogy működik az alku?
"Soha nem lesz jó kapus belőled, fiam!" - Negyedévszázada annak, hogy elhangzott az "ítélet" a tizenhárom esztendős Grosics Gyula kapusjátékáról, első ifjúsági bajnoki mérkőzése után, amikor a féltve őrzött kapu hálója kilenc alkalommal rezdült meg. S huszonöt esztendővel később a Népstadion sokezres nézőközönsége a Magyarország-Jugoszlávia válogatott mérkőzés hatodik perce után - búcsúzva a játéktól visszavonuló világhírt szerzett kapustól - lelkes vastapssal, bensőséges együttérzéssel cáfolt rá az egykori, elhamarkodott edzői véleményre. Mi történt az első kudarc és az olyan fájdalmas búcsú között? Erről szól a 88-szoros válogatott Grosics Gyula egyéni hangú, nagyon őszinte írása, amely sportpályafutásának izgalmas fordulatokban bővelkedő története mellett az összefüggésekre figyelő, a fejlődés rugóit kereső sportember gazdag tapasztalataival is megajándékozza az olvasót. Nyolcvannyolc válogatott mérkőzés sok tízezer kilométeres utazásokkal fonódik össze. Grosics keresztül-kasul járta Európa országait, s sok minden látott, sokfajta néppel ismerkedett Afrika és Dél-Amerika országútjain. Válogatott viadalokon és nemzetközi klubmérkőzéseken sok-sok nagy küzdelem, nehezen kivívott győzelem, szép élmény részese s egyik főszereplője volt a könyv szerzője, akinek könnyed elbeszélő stílusa bizonyára leköt mindenkit, aki életében akár egyszer is, érdeklődéssel figyelte a kerek labda gurulását. A labdarúgás nemzetközi eseményeinek királynője: a világbajnokság. Grosics Gyula három ilyen izgalmas mérkőzés-sorozaton vett részt, s visszaemlékezéseiben még mindig ott izzik az átélés forrósága. Ez köti le bizonyára az olvasót akkor amikor Grosics a tizenötödik helsinki aranyérem kivívásának fegyvertényéről vagy a felejthetetlenül szép Webley-i 6:3-as diadalról ad számot. Grosics Gyula feljegyzéseit Maros László, az ismert sportújságíró dolgozta fel regényes életrajzzá, azt olyan sportkönyvé bővítve, amely a kapusjáték történetét és legkorszerűbb tapasztalatait lebilincselő olvasmányként vonultatja fel a labdarúgás szerelmeseinek...
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Színes sportkönyvtár |
|---|---|
| Kiadó: | Sport |
| Kiadás éve: | 1964 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kiadás sorszáma: | Harmadik kiadás |
| Nyomda: | Egyetemi Nyomda |
| Nyomtatott példányszám: | 12600 |
| Kötés típusa: | félvászon, kiadói papírborítóban |
| Terjedelem: | 223 oldal |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.00 cm, Magasság: 21.00 cm |
| Kategória: | Életrajzok / Sport / Labdarúgás, Foci |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről