II. János Pál pápa élete és munkássága

Karol Wojtyla 1920. május 18-án született a krakkói vajdaság Wadowice nevű kisvárosában egy vasutas fiaként. Édesanyját kilencéves korában vesztette el, 12 éves volt, amikor orvos bátyja egy kórházban kapott fertőzés következtében elhunyt. Apja Lengyelország német megszállása alatt halt meg. 1938-ban végezte el a gimnáziumot, majd Krakkóba költözött, ahol a Jagello Egyetemen lengyel nyelvet és irodalmat, valamint filozófiát tanult. Lengyelország 1939-es lerohanása után a németek bezárták az egyetemet, és kénytelen volt félbeszakítani tanulmányait. Előbb egy kőfejtőben, majd a krakkói szódagyárban dolgozott fizikai munkásként. Egyszer munkába menet elütötte egy villamos és életveszélyes állapotban került kórházba, felgyógyulása után az orvosok eltiltották a nehéz fizikai munkától. 1941-ben színházat szervezett, amelyben szerepelt is, rendezett, sőt darabokat is írt. 1942-ben fordult végleg a papi hivatás felé, jelentkezett Sapieha krakkói érsek szemináriumába, amely a német megszállás miatt illegálisan működött. Az érsek felfigyelt kiváló tanulmányi eredményeire, s elhatározta, hogy Rómába küldi. 1946. november 1-jén pappá szentelte, s Wojtyla néhány nap múlva elutazott Rómába, ahol 1948-ig az Angelicumban, a domonkos rendiek által fenntartott pápai egyetemen tanult. Hazatérése után Krakkóban teológiából doktorált. Ezután Niegowic faluba került segédlelkésznek, majd 1949-ben az érsek kinevezte a krakkói Szent Flórián templom káplánjává. Lelkipásztorként új módszerekkel igyekezett egyházi közösségét megszervezni, maga köré gyűjtötte a fiatalokat és kirándulásokra, gyalogtúrákra vitte őket, nyáron evezőstúrákat, télen síelést szervezett számukra. 1951-ben főhivatású tudományos kutatómunkába kezdett, a Jagello Egyetemen elvégezte a teológiai kar etika szakát és kandidátusi fokozatot szerzett. 1953-tól a krakkói papi szemináriumban, majd a Jagello Egyetem teológia karán, 1954-től pedig a lublini Katolikus Egyetem etika szakán tanított. 1958. július 4-én XII. Pius pápa címzetes püspökké nevezte ki, szeptember 28-án szentelték fel a Wawelben lévő érseki főszékesegyházban. VI. Pál pápa halála után I. János Pál névvel Albino Luciani velencei pátriárka lépett a pápai trónra, az új pápa azonban megválasztása után 33 nappal elhunyt. Utódjává - általános meglepetésre - 1978. október 16-án a viszonylag ismeretlen Karol Wojtylát választották. Legerősebb támogatói a hírek szerint a német és osztrák bíborosok voltak, s nyolc választási forduló után a 111 bíborosból 104 szavazott a krakkói érsekre a konklávén. II. János Pál „az emberiség morális lelkiismereteként” gyakran hallatta szavát a minden embert érintő nemzetközi kérdésekben. A pápa sohasem tagadta meg gyökereit: lengyel hazája iránti szeretetét, a népi hagyományokban gyökerező Mária-tiszteletet (erről árulkodik pápai címere és választott jelmondata is: Totus tuus! – Egészen a Tiéd!), a munkásként szerzett tapasztalatokat, a lengyel zsidók deportálásának elítélését és a kommunizmus elleni harcot. II. János Pál volt a legtöbbet utazó pápa, 104 külföldi látogatása során 129 országot keresett fel, több mint egymillió kilométert tett meg a Föld körül, és több mint 3300-szor szólt a hívők tízmillióihoz az általa kezdeményezett új evangelizáció jegyében. A lengyelen kívül kitűnően beszélt franciául, angolul, spanyolul, németül, olaszul, és más nyelveket is, a hívőket rendszerint anyanyelvükön köszöntötte - így magyarul is. Beszédeit maga írta, s az addig használatos „pápai többes szám” (MI) helyett az egyes szám első személyt (ÉN) használta.

Mutass kevesebbet