Illúziók kora, Erdély

A magnófelvételen a háttérből mindvégig zene szűrődik a beszélgetésbe. A telefonra nagypárnát borítottunk, de azért mellette mindvégig szólt a lemezjátszó is. Vagy amikor kikapcsolták a villanyt, a rádiót. Ültünk apámmal a nyáresti félhomályban és olykor hajnalig vitatkoztunk. Két héten át. '88 tavaszán, a legsötétebb Causescu-korszakban, Kolozsvárt, apámék lakótelepi lakásában. Régóta készültem erre a beszélgetésre. Korábban is hosszú éjszakákon át vitatkoztunk apámmal helyzetünkről és közelmúltunkról. Nekem kérdéseim voltak, újabb és újabb, sokszor keserű kérdéseim. Apámnak pedig - íróként, újságíróként, a romániai magyar valóság és közelmúlt jó ismerőjeként - válaszai, gyakran nagyon keserű válaszai. Neki talán épp annyira szüksége volt az én kérdéseimre, mint nekem az ő válaszaira. Aztán ez a harminc kazetta, igen kalandos úton, átkerült új lakhelyemre, Magyarországra. Éppen a romániai "Forradalom" napján, 1989. december 22-én apámék is átköltöztek Magyarországra. Addig nem tártam a nyilvánosság elé a mi beszélgetésünket, romániai túszként élő szüleim védelmében és mert magánbeszélgetésnek tekintettem. Később meg azért nem, mert egy ideig azt hittem, már nem időszerű, senkit sem érdekel. Ma megint úgy hiszem, talán mégis...

Mutass kevesebbet