Ilyennek képzeltük a rendet?

Szinte semmi nem úgy sikerült a rendszerváltoztatásból, hogy azzal elégedettek lehetnénk. De egy eredménye bizonyosan volt: 1990 óta lehet és érdemes is publicisztikát írni. Mert a Kádár-rendszerben nem lehetett. A könnyedség mázsás volt, a humor csupa erőltetettség, a bírálatot előre láttamozták. A hatalom büntette az írástudóit. Ha néha elmaradt a büntetés, az gyanút keltett. Körmendy Zsuzsanna ahhoz a generációhoz tartozik, amelyiknek még volt élménye arról, hogy a diktatúra agyonhasznált, megvékonyodott korbácsa miként vált eredeti funkciójára már csak a nyelet tartó kéz révén emlékeztető ragacsos mézesmadzaggá. A publicisztika szabad emberek szabad műfaja. Sem belső, sem külső gátat nem tud elviselni. Aki szavait nem azért mérlegeli, hogy minél pontosabbak legyenek, hanem hogy a befolyással bíróknak megfeleljen, az először elveszti írásai lendületét. Aztán a humorát. Végül faképnél hagyják legjobb mondatai is. Mert jó publicisztikát csak szabad ember tud írni. Körmendy a fél országgal együtt csalódottá vált, amikor az országot sikeres pályára állító magyar jobboldal 2006-ban másodszor is elvesztette a választásokat. Parányi vigaszt jelent számunkra, olvasói számára, hogy ez a vereség termékenyítően hatott publicisztikájára, erősítette ironikus, humoros látásmódját. Ez a kötetnyi „gonoszkodás" igazi női könnyedséggel íródott, javarészüknek a Magyar Nemzet adott helyet. Olvasásuk közben olykor dühösen felszisszenünk, néha felháborodunk, és sokszor elmosolyodunk. Márpedig azt jól tudjuk, hiszen naponta megtapasztaljuk, hogy mennyivel könnyebb az embereket becsapni, mint az arcukra mosolyt varázsolni.

Mutass kevesebbet