
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 440 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A 80éves Tőzsér Árpád új verskötettel jelentkezik. Ez a magyar líra történetében önmagában is ritkaságnak számító tény (80 éves költőink nem gyakran gyarapítják már életművüket) strukturális újdonságokkal párosul. A szerző régi és állandó témái (halál, idő, lélekvándorlás, történelem, filozófia, mitológia, az örök visszatérés mítosza) mellett itt új témák is megjelennek, így például a nő mint mítoszképző elem Évától Salomén és Milton leányán keresztül Mallarmé Heródiásáig,vagy az éppen mitizálódó újabb kori történelmünk, főleg a második világháborút követő tragikus idők, s benne egészen konkrétan a csehszlovákiai magyarok, s még konkrétabban: a gyermek Tőzsér egzisztenciális megpróbáltatásai. Az epikus tartalmaknak megfelelően a lírai megjelenítésről átbillen a súly az epikai jelenetezésre, a kötött versformákat háttérbe szorítja a szabadvers. (Bár távolról sem szorítja ki teljesen.) Szembetűnő formai sajátossága a kötetnek az is, hogy a költő gyakran él benne a prózavers formációjával, amely azonban Tőzsérnél soha nem lapszéltől lapszélig terjedő, ömlesztett próza, hanem inkább valamiféle téglalappá szervezett szöveg, azaz formájával egy kitépett noteszlapra emlékeztet, s ezzel a napló (a költő kedvelt) műformájának a képzetét is játékba hozza.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9788081019388 |
|---|---|
| Kiadó: | Kalligram |
| Kiadás éve: | 2016 |
| Kiadás helye: | Pozsony |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 123 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.00 cm, Magasság: 22.00 cm |
| Súly: | |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Versek, Versantológiák, Eposzok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.