
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 2 000 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Szeretettel köszöntöm a kedves olvasót, aki megtiszteli a betegek és szenvedők ügyét azzal, hogy Imakönyvünket a kezébe veszi. Ez az Imakönyv a világi kamilliánusok és a betegek számára készült, róluk és hozzájuk szól. Az imák nagy részét kórházi gyakorlatom első négy évfolyamában (2000-2003) gyűjtöttem maguktól a betegektől. Ezek az imák tükrözik általában azt az imacsomagot, amellyel a hívő betegek kórházba indulnak. Hála Istennek Csíkszereda és környékén még nem vesztette értékét a közös imádkozás és az erre való igény. Megállapításom szerint valóban igénylik betegeink a közös imádkozást, ahol ők is hangot kapnak, ahol megérzik emberi méltóságuk alapállását: Istenre való hagyatkozásuk szükségét a betegségben és szenvedésben. Ez a felismerés indította el bennem a vágyat, hogy kötetbe gyűjtsem kincseiket. Imaanyagunk egy másik összetevője a csíkszeredai „Szent Kamill” Világi Kamilliánus Család tagjainak gyűjtése. Ez a Család 1994-ben alakult, azóta tagjai a betegek, szenvedők testi, lelki, Erkölcsi szenvedéseinek enyhítésén dolgoznak, csendben, Szent Kamill, a betegek, kórházak és betegápolók védőszentjének lelkiségével. A kamilliánus családtagok egy része rendszeres virrasztó, szentségimádó, zarándok, akik tevékenységük során kapcsolatba kerülnek más lelkiségek és egyházi mozgalmak tagjaival, kicserélik vallásos értékeiket, kölcsönösen gazdagítva egymást. Imakönyvünk első részében a betegek, kórházak és betegápolók védőszentjével, Lelliszi Szent Kamillal és lelkiségével ismerkedhetünk meg, majd a Világi kamilliánus Család Alapszabályzatából megtudhatjuk, hogy ez a világiak számára is elérhető szeretetszolgálat milyen értéket kínál fel azoknak, akik az evangéliumi értékeket Szent Kamill szellemében próbálják megélni. A következő témakör az imagyűjtemény. Itt először a lelkiségi imák foglalnak helyet, majd a beteg, szenvedő ember életét átfogó, hozzá és róla szóló imák következnek, amit az Egyház betegellátó szertartása zár le. Az imák után végül azok az énekek találhatóak, amelyek a csíksomlyói Szűzanyához vezetnek, mintegy sajátos zarándoklaton, a búcsús énekek. Betegeink nagy része csíksomlyói pünkösdi zarándok, betegsége idején örömmel gondol vissza arra a bizalomra, amellyel a Szűzanyának adózott élete során. Ezt szolgálják búcsús énekeink. Köszönetet mondok Bálint Jánosné, szül. János Irénnek, a csíkbánkfalvi Köncse Erzsébetnek, a zsögödi Megyes Enikőnek, Szőcs Ilona, szül. János, kamilliánusnak Csíkmindszent/Boroszlóból, Turóczi Gizella, szül. Fogarasi, kamilliánusnak, akik a gyűjtőmunkában segítettek. Köszönöm Darvas Kozma József esperes úr hasznos tanácsait, amelyek a könyv igényesebb szerkesztésében segítettek.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9738311268 |
|---|---|
| Kiadó: | Státus Kiadó |
| Kiadás éve: | 2003 |
| Kiadás helye: | Csíkszereda |
| Nyomda: | Státus Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 265 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 15.00 cm, Magasság: 25.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Vallás / Vallás / Imádságos Könyvek / Katolikus |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.