Informális tanulás

Napjaink nehezen tervezhető világában az egyik meghatározó kompetencia a tanulás. A tanulás révén érhető el, alakítható ki, sajátítható el az a tudás- és viselkedéskészlet, amelynek segítségével adekvát válaszok adhatók a folytonos és egyre gyorsuló technikai, gazdasági, társadalmi változásokra. Az egész életen át tartó tanulás - ami az élethosszig való és az élet minden területére kiterjedő tanulást jelenti - központi kérdéssé vált az oktatásügyben. Ez a paradigma új megvilágításba helyezi a tanulást, és érdekessé válik például, hogy milyen keretek között (formális, nem formális vagy informális) történik. Az élethosszig tartó tanulás az iskola helyzetét is másképp láttatja: az iskola már nem a tudásszerzés kizárólagos, de nem is elsődleges forrása, ami a tanulás iskolán kívüli formáira irányítja a figyelmet. Ez a munka azt az állítást igyekszik igazolni, hogy az informális tanulás szerepe jóval nagyobb az egyén életében, mint az a közgondolkodásban, de akár az iskolai, a tanári munkában jelen van. Ennek keretében felvázolja, hogy milyen a tanulás megítélése hazánkban és foglalkozik az élethosszig tartó tanulás kérdésével, többek között annak gazdasági-társadalmi beágyazottságával és oktatásügyi kapcsolatával. Részletesen tárgyalja az informális tanulást egyet értve azokkal a kutatókkal, akik azt hangsúlyozzák, hogy a feladat nem a tanulás informális és formális jellemzőinek minél pontosabb különválasztása, hanem az, hogy a két forma integrálása megtörténjen. Ez a kis könyv azért született, hogy erősítse azt a nézetet, hogy a tanulást - függetlenül attól, hogy milyen keretek között folyik - lehet szeretni, hogy tanulni jó. Hallgatóim elfogadják ugyan, hogy a tanulás fontos dolog, hiszen nap mint nap szembesülnek ezzel egyetemi létükben, de ha arról beszélek nekik, hogy a tanulás örömforrás is lehet, az a nagy többségükből mosolyt vált ki. A hazai oktatásban és az egész társadalmi gondolkodásban még sokat kell tenni azért, hogy az említett mosoly ne a kételkedés vagy az irónia megnyilvánulása legyen, hanem azé az egyetértésé, amely a tudott, az átélt dolgot igazolja vissza.

Mutass kevesebbet