
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
41
hűségpont
Hogy működik az alku?
Részlet a könyvből: Vitairatnak szántam ezt a kis könyvet olyan helyzetben, amikor nagyon magányosnak éreztem magamat az értelmiség köreiben. Amennyire barátja voltam akkor is minden korszerű ismeretszerzésnek és szellemi gazdagodásnak, olyannyira féltettem ifjúságunkat attól az elidegenedéstől és lebetéstől, mely eredeti vállalásainkkal, konkrét honi feladatainkkal szemben bizonyos világpolgári fölényeskedésbe, nyugatos divatokba menekült, a materialista gondolkodást egzisztencialista kételyekbe oldotta, és a közösségi szellemmel, a humánum szocialista formáival, a nemzetiségi és állampolgári elkötelezettséggel mintegy egyenrangúsította az anarchikus egyén, a liberális felelőtlenség hol filozófiai, hol szociológiai, esetenként művészi-allegorikus játékait. Nem személyekkel ütköztem, hanem fel-felbukkanó nézetekkel, eszmei mozzanatokkal, melyek szerencsére nem hatalmasodtak el. Könyvem megjelenése többször is szükségesnek érzett átdolgozások miatt késett, s ennek csak örvendhetek, mert közben két jelentős esemény következett be közéletünkben, s a megindult áramlások egyszerre feloldják gondjaimat.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Kriterion Könyvkiadó |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1972 |
| Kiadás helye: | Bukarest |
| Nyomda: | Intreprinderea Poligrafica Cluj |
| Borítótervezők: | Cseh Gusztáv |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 158 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 10.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Esszék, Tanulmányok, Publicisztika |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről