Irgalom

"Amikor Osváth Ernő 1925-ben a Nyugat novellapályázatán az ismeretlenségből kihalászott, ennek a regénynek novellaváltozata volt az első kézirat, melyet átadtam neki. Akkor még Télemakhosz volt a címe, s egy fiatalember a főhőse. A novellát a szerkesztő szerencsére visszaadta, így a téma alakulhatott, s 1931-ben vagy 32-ben, a Gyász megírása táján, görög korszakomban ez is görög formát öltött. Hőse egy lány lett, harmadéves orvostanhallgató, a Gyász elektrai hősnőjével szemben antigonei alak, aki a hazatért apa iránti felelősségérzetben kap lényét kibontó feladatot. Az akkor elkészült 60-70 hasáb az ostrom alatt elkallódott, s csak 1957-es sajkódi lábadozásom alatt vettem újra elő, amikor az Égető Eszter fogadtatása új regény írására bátorított, s olyan téma s életdarab felé nyúltam, amely kialakultsága s ismeretsége miatt a legkönnyebbnek látszott. Ekkorra megszűnt az a személyes ok is, amely miatt a megírást újra s újra elhalasztottam. A téma a foganása óta eltelt negyedszázad alatt, bár nem sokat, fejlődött: a szülők s lányuk történetében most kapott határozottabb körvonalat a két férfi, két világnézet sűrítője, akik közt a hősnő irgalomra beérő szíve a rászorulóbb felé hajlik, új részként most iktatódott be a hősnő és mesterségének találkozása az elfekvőkórházban is, amely (a világot is elfekvőfélének néző) irgalomnak lesz felsőbb iskolája. Életem zaklatottsága miatt azonban akkor is csak a regény első két fejezete s a harmadik fele készülhetett el. A derekát 62-63 telén írtam meg, de akkor is adós maradtam mindegy 100-120 oldallal. Ennek a kisajtolásában aztán a vérezni kezdő hipertónia szerepelt múzsa gyanánt. Így az Irgalom (a négy regény-nőszobor közül Medici-kápolnám leghajnalibb alakja) egész írói pályámat átöleli,a fényre jutás káprázó keresgélésétől a fény megválás búcsúszaváig."

Mutass kevesebbet