Irodalmi kánonok

Nincs ​olvasó, ki ne venne tudomást kánonokról, melyek egyrészt segítenek a megismerendő művek kiválogatásában, másrészt viszont korlátozzák az ízlés nyitottságát. A két világháború között Babits Mihály a kánon megőrzésének szükségességét hangoztatta, Kosztolányi Dezső viszont múlékonyságukra emlékeztetett. E kétféle felfogás az utóbbi évtizedek nyugati irodalomtudományában is megfogalmazódott. A kánon létjogosultsága vagy érvénytelensége különösen fontos kérdés az oktatás szempontjából, e vita elválaszthatatlan az irodalom, sőt a művészetek taníthatóságától. Az ajánlott olvasmányok jegyzéke, a tananyag az irodalom intézményeitől függ, és közeli rokonságban van a többi művészet kánonjaival, a múzeumok és a művészettörténetek válogatásával, illetve a hangversenyek műsoraival. A kánon egyrészt a befogadás megismételhetőségét tételezi föl – az a mű tartozik a kánonhoz, amelyiket újraolvassuk –, másfelől a műnek új összefüggésbe helyezhetőségét sugallja. Az irodalom idő- és térbeli változékonysága egyúttal azt a fogas kérdést is magában rejti, mennyiben lehet nemzei kánonokról bezsélni, és mennyiben szükséges nemzetközi örökséget föltételezni. Ezekre a kérdésekre keresi a választ e könyv, vagyis végső soron azt próbálja megállapítani, mennyiben egyetemes, illetve viszonylagos a művészet.

Mutass kevesebbet