Irodalomtörténeti alapfogalmak

Irodalomtörténész, ​germanista, nyelvpszichológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Irodalomelmélettel, német irodalomtörténeti problémákkal, valamint a magyar-német irodalmi kapcsolatok történetével foglalkozott. 1922-ben megalapította a szellemtörténeti irány megismertetését és elterjesztését célzó Minerva Társaságot, melynek neves tagjai Szekfű Gyula,Gombocz Zoltán, Pauler Ákos, Horváth János, Zolnai Béla, Szerb Antal voltak. A társaság lépést tart a világ tudományosságának élvonalával, elsősorban a német szellemtörténeti törekvésekkel. 1922–1940 között kezdetben Horváth Jánossal, később egyedül szerkeszti a társaság Minerva c. folyóiratát. 1947-ben Belgiumba távozott, ahonnan 1948-ban az USA-ba, Bostonba költözött, ahol főként nyelvfilozófiai és nyelvpszichológiai kutatásokat folytatott. A szöveggyűjteményben közölt részlet az Irodalomtörténeti alapfogalmak c. munkájából származik (Bp., 1930). Thienemann ebben a művében eredeti elképzelést fejt ki az irodalmi fejlődés mibenlétéről: elutasítja a szerves fejlődés gondolatát, amely a bilológiai organizmusok keletkezés-virágzás-elmúlás sémája mentén írja le az egyes irodalomtörténeti korszakok egymásra következését. A szellemi fejlődést szerinte az jellemzi, hogy az időbeli fokozatok nem múlnak el, hanem egymásra épülnek, egymásból alakulnak, a régen túlhaladott jelenségek a szellemi műveltség előrehaladása során fennmaradnak, továbbélnek. “Tehát nem elmúló és lezáruló korszakot, hanem az elmúltat megőrző és magába foglaló újabb- és újabb évgyűrűk rétegződését kell keresnünk egy korszak irodalmi műveltségében is” – írja. A szellemi fejlődés törvényszerűségei mentén zajló fejlődést az irodalmi “alapviszonyok” (Horváth János) három összetevőjének, a műnek, a szerzőnek és a közönségnek a folytonos átalakulása jellemzi, melynek legfőbb mozgatórugói: a “tudatosulás”, az “individualizálódás”, a “differenciálódás” és az “absztrahálás” művelete. Miközben a mű az élőszóban terjedő, előadott irodalomból írásban terjedő, írott irodalommá (literatúrává ) válik, stilárisan és szerkezetileg átalakul, azonban magán viseli a “meghaladott” korszakok formai jegyeit. Így lesz Thienmann szerint pl. a szóbeli költészetre jellemző mnemotechnikai eszközökből (alliteráció, rím, ritmus stb.) a költői nyelv fontos összetevője.

Mutass kevesebbet