
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó állapotú antikvár könyv
Központi raktár
Kötéstábla / borítója kopott
30
hűségpont
Hogy működik az alku?
Az 1861-ben született Tagore az újkori India egyik legnagyobb szelleme, költőkirálya, akinek sokoldalú tehetségéből többek között arra is futotta, hogy elsőrangú festő, kiváló zenész és pedagógus legyen. Nemes egyszerűséggel fogant sorai olykor a népdalok szövegeire emélkeztetnek, és nem csoda, hogy egyik költeménye lett India nemzeti himnusza is. Noha a Nobel-díjat költészetének köszönhette, világhírét elbeszélései, regényei, sőt színdarabjai is segítettek megalapozni. A kötetünkben szereplő két versciklus a lenyűgözően gazdag életműben is rangos helyet foglal el. Olvasva őket a Tagore által oly szeretett erdők levegőjét lélegezzük be. Az erdőség a csendesség érzetét kelti, amelyben a költő nyugalomra talál. A természet szemléletében elmélyülve valóban megpihenhet, sőt boldogság lehet a része, amelynek forrása az élet és a természet pillanatnyi jelenségeiben való elmélyülés. A költő arra törekszik, hogy átkeljen a véges világából a végtelenség távol eső partjaira, s szinte bocsánatot kér embertestvéreitől azért, hogy nem tud lépést tartani velük, inkább az árnyékos ligetben akar időzni. a kötetet abban a reményben kívánjuk útjára bocsátani, hogy általa a magyar olvasók újabb generációja válik Tagore és vele együtt a klasszikus bengáli líra és misztikus költészet szerelmesévé.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9638592990 |
|---|---|
| Kiadó: | Lazi Kiadó |
| Kiadás éve: | 1999 |
| Kiadás helye: | Szeged |
| Nyomda: | Szegedi Kossuth Nyomda Kft. |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés |
| Terjedelem: | 110 oldal |
| Fordítók: | Bartos Zoltán |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 11.00 cm, Magasság: 19.00 cm |
| Súly: | 0.10 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Versek, Versantológiák, Eposzok |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről