
(1 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Antikvár bolt
Lapélek maszatosak.
72
hűségpont
Hogy működik az alku?
A világ népességének harmada halott, a Csendes-óceán meddővé vált, Észak- és Dél-Amerika erdőségei elhamvadtak. Azok, akik túlélték a világméretű katasztrófát, most sorsdöntő választás elé kerülnek: kövessék Christopher Goodmant, az Új Kor Messiását, vagy továbbra is legyenek hűségesek ahhoz az Istenhez, amely ezt a pusztulást hozta a földre. Christopher Goodman szerint eljött az idő, hogy az emberiség leszámoljon a rajta évezredek óta zsarnokoskodó, önző Istennel, s megtegye önálló lépését egy olyan jövő felé, amely örök életet és istenszerű létet ígér. Vajon lesznek, akik ellenállnak ennek a kísértésnek? S egyáltalán, ördögi vagy isteni kísértésről van-e szó? Hogy kicsoda is valójában Christopher Goodman, az csak a jó és a gonosz közötti végső összecsapáskor, az Armageddon idején derül ki. A tudományos-fantasztikus regénytrilógia bejező része új megvilágításba helyezi az első két kötet tartalmát, és megválaszolja a világ és az emberiség sorsával kapcsolatos, mindannyiunkban ott feszülő kérdéseket.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789633699560 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Krisztus küldetése 3. kötet |
| Kiadó: | Pécsi Direkt Kft. Alexandra Kiadó |
| Kiadás éve: | 2007 |
| Kiadás helye: | Pécs |
| Nyomda: | Kinizsi Nyomda |
| Kötés típusa: | kemény papírkötés, kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 397 oldal |
| Fordítók: | Tavasz Mariann |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 21.50 cm |
| Súly: | 0.60 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Irodalom / Szépirodalom / Szórakoztató Irodalom / Fantasy, Sci-fi |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről