
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 192 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Tagadhatatlan, hogy ebben a verseskötetben is ott lélegeznek az elhagyott, ám mégis elhagyhatatlan városok (Budapest, Kecskemét, Szeged, Duinó, Madrid, Salamanca...). S ott a meggyfaerdő, mely egyszerre véres és édes-savanykás ízeket rejtő. Ott a Föld pora és Isten szeme. Ott vannak a sirályokat maguk fölött tudó és olykor elveszítő tengerek. Ott a haza történelme és időtlensége - s mindez úgy, ahogy bennünk egyszer csak összegomolyodik, majd mégis szétszálazódik. A most kiadásra kerülő verseskötet hangulatában, vershangjában, tartalmi vonatkozásban is több szálon kötődik a közelmúltban publikált, irodalmi pályázatokon díjazott vagy kiemelt versesköteteimhez (Üvegfalak, bádogtetők, Budapest, Napkút Kiadó, 2012; Kék repkények, bukott angyalok, Budapest, Napkút Kiadó, 2012). Jóval szélesebb teret kapnak azonban a korábban csak érintőlegesen színre vitt témák. Így például a szerelemhez, az együttléthez, a szétváláshoz, a hazához, a hétköznapi utcák világához fűződő érzések, és persze jelentős hányadban mindaz, aminek megvan a maga filozófiai nyomatéka is: a mód, ahogy általában bejárjuk, belakjuk a tér-időt, valamint a hit szükségességének és mirevalóságának soha ki nem kopó kérdőjelei és válaszkísérletei. S itt-ott - megnevezve vagy utalásszerűen - hangot kap a bennem erősebb szellemi rezonanciát ébreszteni képes alkotókról való gondolkodás is. E személyek: Rainer Maria Rilke, Federico García Lorca, József Attila, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Nemes Nagy Ágnes, Paul Celan, Ingeborg Bachmann és egy zeneszerző, Liszt Ferenc.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789632634043 |
|---|---|
| Kiadó: | Pult Kft. |
| Kiadás éve: | 2014 |
| Terjedelem: | 144 oldal |
| Súly: | |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Versek, Versantológiák, Eposzok / Irodalom / Szépirodalom / Dráma, Drámaantológia |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről