Itt a halk és komoly beszéd ideje

Szekszárd, 1883. Ez a születésem dátuma. Pécs: a gimnázium. Budapest: az egyetem. Nagyapáim a Megye szolgálatában álltak, apám az Államéban; én egész korai éveimben tudtam már, hogy író leszek. Hűtlenül az ős jogászmesterséghez, tanárnak mentem, ami közelebb az irodalomhoz. (A mi famíliánk nem képzelhette az életet hivatal nélkül.) Tanárkodtam végig az országban: az ahogy ami akkor az ország volt - szinte megdöbbennek a gondolatra, hogy Fogaras már nincs is az országban. A háború alatt véleménykülönbség merült fel köztem és az Állam közt: az Állam háborút viselt, én pacifista voltam. Úgy látszik, nekem volt igazam. Ma már nem vagyok tanár, semmi se vagyok: díszes polc, melyet a magyar költők rendesen elérnek. Tizenöt-húsz könyvem van, s bennük talán egy különb önéletrajz, mint ez. Az Est Hármaskönyve, 1923 Képtelen vagyok az íróasztal mellett ülve dolgozni. Verseim rendesen séta közben születtek meg, néha a legzajosabb pesti utcákon. Csak akkor írtam le, mikor már egészen készen voltak. Prózát is mindig így dolgoztam, fel és alá járva a szobámban, fejemben megkomponálva egész hosszú kikezdéseket, miket aztán egyszerre jegyeztem fel. Az Est, 1933. november 26. ...elvégre az írónak is joga van ahhoz, hogy olykor beteg legyen és lusta, hogy önmagával vívódó... S mit tervezek, ha a kényszerű szünet véget ért? Hazavágyom a szépirodalomba: regény, novella, vers, még színdarab is, minden, amit elmulasztottam, ha a sors még egyszer erőt ad... Az aktualitással nem gondolok. Ez a kor olyan változó és bizonytalan, folyóvízre nem lehet építeni. Film Színház Irodalom, 1941. március 7-13. Minden szavamért meg kellett szenvednem. A Nyugtalanság Völgyén mentem keresztül, s az álmodozóból küzdő lettem. Én nem születtem küzdelemre. Minden ütés fájt nekem, s magam nem tudtam ütéseket osztogatni. De bátorságban megálltam a poszton, egyedül, tábor nélkül, s néha úgy tetszett, egy egész világ ellen. Védtem kincseimet, melyek nem csupán az én kincseim voltak: s ezek a kincsek ma is fényesek, töretlenek. Ezek a kincsek a magyarság és emberség kincsei, amiket úgy kell őriznem magamban, mint egy drága lángot őrizünk, sötétség és ellenséges viharok közt. Pásztortűz, 1930. október 5. ...az irodalomnak nem lehet nagyobb és szükségesebb feladata, mint megőrizni a szellem értékeit, amelyek veszedelemben vannak. A mai író olyan, mint az özönvíz őre, aki vigyáz, hogy el ne merüljenek dolgok és gondolatok, és meglehetős részvétlenség mellett vigyáz. Index, 1931. június Lehet-e vajon napjainkban nagyobb szolgálat, mint a megértés útjait egyengetni két nép között? S ki hivatottabb erre a szolgálatra, mint az író? Amit tehetünk, az talán egyelőre kevés. De ezt a keveset is meg kell tennünk. Familia [Nagyvárad], 1935. szeptember-október Az író ne politizáljon... De harsányan emelje föl szavát ott, ahol politikai érdekekből embereket gyilkolnak rakásra, fajokat uszítanak egymásra, nemzeteket csonkítanak és kultúrákat bénítanak; ahol a hazudott jövőért az eleven jelent áldozzák fel, vagy a barbárságot öröknek hazudva, gyermekgyilkosságot követnek el a születő reményen! Az Est, 1926. április 11. - magamnak akartam nyögdicsélni ebben a könyvben. Ma olyan időket élünk, mikor mindannyiunk sorsa egyetlen hajszálon függhet s Magyarország és Európa nem puszta nevek többé, hanem életünk alakító közegei, mint a víz és a levegő. Mindannyiunknak van mondanivalónk egymáshoz, mint ahogy nagy-nagy betegségek idején mindenki orvos lesz és valóban gyógyít is, ha nem orvosságával, legalább sóvárgásával és szeretetével. - Mi a programja tehát az új kötetnek! - A fent említett mondanivalón van a hangsúly új könyvemben, mely formában egészen egyszerű és nem akar kitűnni sem virtuózitásával, sem szabadsággal. Kiáltás volt elég: most úgy érzem, itt a halk és komoly beszéd ideje. Barbár áramlatokat látok köröskörül, a szellemi kultúra hitele sokakban megingott: sport és tánc sodra kapta el a világot. Ha a költészet versenyezni akar az idegen államokkal és beáll sportnak és táncnak, ha nem tud adni egyebet és fontosabbat: alul marad a versenyben. Más sportról és táncról álmodik a költő: mely csupa lélek, mint a régi görögöké, s jaj a versnek, mely maga is csupa test akar lenni, csupa ököl és láb. Ez a legnagyobb anyagszerűtlenség lenne, ahogy a művészek kifejezik. A költő márványa is, vésője is lélek

Mutass kevesebbet