Jajgató Felicián

„Somlyó ​Zoltán lírája becsületes, meleg, jóhiszemű líra, és verseinek fenekén átélt élet vajúdik. Költő, lírikus lélek, külön indulat- és érzeleméletet élő egyéniség.” Karinthy Frigyes, 1910 „Sötét, forró vér lüktet strófáiban. Egy csapzott élet hánykolódik kávéházakon, penészes szobákon, mulatókon át valami homályos célig, hitetlenül, de belül egy mélységes hittel, a művész vallásával… Szerelmes versei bársonyos tapintatúak, forróságot lehelnek, tele édes és fanyar fűszerekkel, szegfűszeggel, ánizzsal és gyömbérrel. Az új költő – mondta egykor Lemaitre fitymálva és kissé fanyalogva – nem egyéb, mint egy nagyon érzéki és finom barbár…” Kosztolányi Dezső, 1912 „Ámulva turkált az élet gazdagságában. Nem ismert alapfokot, középfokot, csak felsőfokot… Van neki egy bűvös szótára, mely magában foglalja a magyar nyelv ékköveit. Ez a legkisebb benyomásra rázkódni kezd, mint a kaleidoszkóp. A szavak szeszélyesen – s úgy rémlik – véletlenül egymás mellé hullanak – gyöngy és emlék, virág és szív, szalag és seb –, majd fehéren, mint a fagyott könnyek, majd pirosan, mint a vérrögök, s olyan színesen mozgó, eleven figurákat raknak ki, hogy e meglepő találkozás láttán fölujjongunk, a teljes sikert ünnepelve… Mindig üresen hagyott asztalánál egy helyet, mert várt valakit. Mindig éhes volt. Éhes a szerelemre. Mindig szerelmes volt. Szerelmes volt az éhségbe. Mindig költő volt.” Kosztolányi Dezső, 1926

Mutass kevesebbet