Játék a szobákkal

Két verseskötet (Kilovaglás egy őszi erődből 1973, Egy arc módosulásai 1976), két regény (Csontmolnárok 1974, Tartozó élet 1975) után jelenik meg ez a novelláskötet, de az itt közölt elbeszélések azokkal a művekkel egyidőben, párhuzamosan születtek, tehát mintegy öt évet fognak át Dobai Péter életéből. Némelyiket antológiák, folyóiratok jóvoltából már jó néhány éve olvashattuk, s Dobai Péter sokoldalú tehetségének számbavételekor a költő, regényíró, filmrendező, szemiotikai stúdiumokkal foglalkozó tudósjelölt mellől a novellistát sem hagytuk ki. Vártuk tehát ezt a kötetet. A novellák világa és látásmódja egynemű versekével és regényekével, mivelhogy a műfajok közötti kalandozás nem valamifajta bizonytalanság következménye, hanem éppen ellenkezőleg; az erős, szinte erőszakos közlésvágy, a jellegzetes, markáns karakter megnyilvánulás; a sokoldalúság igényében pedig benne rejlik a művészi iskolázottság igénye. Nem is témában - bár legtöbbször abban is -, hangvételében, látásmódjában fiatal ez a kötet. Dobai idealizmus és illúziótlanság, filozófiai racionalizmus és szomorú rezignáció ellentéteit éli át és fejezi ki. A mozaikos építkezés módot ad az ellentétes indulattartalmú pillantok megörökítésére az élet folyamatosságában, de ezen túl is fontos része van e sajátságos világlátás közvetítésében. Már önmagában is, mint elbeszélése forma is azt sugallja, hogy nem tud egyetlen, klasszikus, nyugodt pontban találkozni a világ sok részlete, hogy az ember kitagadtatott a harmonikus rendből, s nem maradt számára más, mint hogy egyszerre engedjen magára törni minden részletet, és ebben a barokk káprázatban ne vegye tudomásul, amit úgyis tud - Dobai egyik versének tanúsága szerint -: "a lényeg kihűlve gubbaszt önmagában.."

Mutass kevesebbet