
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
28
hűségpont
Hogy működik az alku?
1556. november 15-én a normandiai Honfleur kikötőjéből „a Király őfelsége költségén” felszerelt „három szép hajó” futott ki a nyílt tengerre, s útnak indult „Nyugat-India, azaz Brazília” földje felé. A hajók egyikén utazott az akkor huszonhárom éves protestáns prédikátor, Jean de Léry is, hogy néhány vállalkozó szellemű társával együtt majd a brazíliai „vademberek”-nek hirdesse „Isten igaz igéjét”. A vállalkozás, nemcsak Léry életében, hanem a francia történelemben nagy kalandnak számít. Franciaország ugyanis ezekben az években gyarmatot akart alapítani a frissen felfedezett Brazíliában. A tervek, sem Léryé – a vadak megtérítését illetően –, sem a francia uralkodóosztályé – a gyarmatalapítást illetően –, nem sikerültek. De a néprajztudomány és az útleírás-irodalom egy rendkívül érdekes, értékes, és a mai napig olvasmányos művel lett gazdagabb. Léry utinaplója hiteles és igen élvezetes beszámoló a XVI. századi tengeri utazás viszontagságairól, kalóztámadásokról és éhínségről, a brazíliai emberevő indiánok életmódjáról, szokásairól, erkölcseiről, egyszóval mindarról, amit egy jó szemű és művelt megfigyelő akkoriban tapasztalhatott. Ebből adunk most – magyar nyelven első ízben – bő válogatást az Útikalandok olvasóinak.
Mutass kevesebbet
| Sorozatcím: | Úrikalandok |
|---|---|
| Kiadó: | Táncsics Könyvkiadó |
| Kiadás éve: | 1964 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Ságvári Nyomda |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 258 |
| Fordítók: | Klumák István |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 17.00 cm |
| Kategória: | Útikönyvek, Útleírások / Tengeri Hajózás |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről