Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Jégkorszak után

Jégkorszak után - Garai Gábor - Régikönyvek
(0 vélemény)

A költő - önmagáról: "1978 márciusában Bulgáriában, a trák hegyek között sokáig néztem egy folyót. Nem is annyira a folyót néztem, inkább a medrét, hiszen a fényes, sárga kavicsokon alig-alig csillogott víz, olyan volt, mintha nem is egy folyó, de száz erecske folyna abban a mederben. Olyan volt - de ezt már valami játékos látomás sugallta néhány nappal később Szófiában, amikor hozzáláttam verset írni -, mintha egy jégkorszak hosszú dermedtsége után most kezdődne újra az élet, mintha örökkévalóságnak tetsző némaság után most születnének újjá a hangok. Közvetlenül azelőtt bennem is hosszú ideje néma csönd volt, ez a vers, a kötet címadó verse törte meg. Talán azért, mert segített föllázadni a mindnyájunkat olykor megkísértő ősközöny ellen, segített képekben újrafogalmazni,hogy emberként élni nem lehet jövőtlenül és társtalanul, és nem lehet elevenen megalkudni a lélek jégkorszakaival. Ebben az értelemben, azt hiszem, folytatása ez a kötet a legutóbbi kötetemnek, a Szélcsönd és újra szél-nek, bár néhány olyan verset is fölvettem bele, amelyek annál korábban születtek. Igaz, néhány verset át is vettem az előző kötetből, mert úgy éreztem, hogy szervesen ide, A kék sziget című ciklusba tartoznak. A kötet egy Szovjetunióban - Moszkvában, Üzbegisztánban és Örményországban - tett utazás versbéli kivetüléseivel, a Szeptemberi nyár című ciklussal zárul. Úgy érzem, ez utóbbi ciklus néhány darabjában sikerült olyan hangot megütnöm, ami eddigi verseimhez képest valami mást, valami újat jelent. Bárcsak ezt sikerülne folytatnom."

Borító tervezők:
Zsoldos Vera
Kiadó:
Szépirodalmi Könyvkiadó
Kiadás éve:
1980
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Kner Nyomda
ISBN:
9631516024
Kötés típusa:
egészvászon kiadói borítóban
Terjedelem:
118 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 14.00cm, Magasság: 23.00cm
Súly:
0.20kg
Kategória:
Ostromolni a lehetetlent 5
Jégkorszak
A hangod 9
A töredékek 1974-1978 10
Tihamér 15
Szilveszter, 1975 17
Varjak a hómezőn 18
Deres áhítat 19
Csodát se jelenést 20
Magam járom 22
Sivatag 23
Robinson 24
A vendég 25
Varázslat tükre 26
Trubadúrok 27
Két töredék, 1978 28
C. Colombo Mesztic matróza végrendelkezik 29
Sötét 30
Múltnyári fény 31
Látlelet 32
Kéz a kéznek 33
Kötélhúzásban 34
Ötven felé 35
A kitágult idő 37
Ezüstfenyő 38
Növényi éden 39
Szólítatlan hűség 40
Májusi metamorfózis 41
Csalhatatlan kétség 42
Próteusz 43
Távozz tőlem, Narcisszusz! 45
Katonaköpeny 47
Tabu 50
Augusztusi elégia 51
Vadszőlő-levél 54
Jégkorszak után 55
A kék sziget
Triptichon I-III. 61
Ovidius Tomiban 64
Ovidius levele Tomiból Claudiának 65
Ovidius nyárvégi levele Tomiból 66
Ovidius levele álmáról Claudiának 1-3. 67
Nagyon jó 71
Ki tartja számon 73
P.O. Naso töprengő levele Claudiához 74
Mikor majd te szenvedsz 76
Epistola P.O. Nasonis 77
Ex ponto ad B.J. Laconem
P.O. Naso ad B.J. Laconem (epistola II.) 79
Kiáltás szabadságért 81
Betlehemi pásztor fohásza a vajúdó Máriához 82
A csúcs 84
Az egyszervolt csoda 86
Fölcserélt képmás (1-4) 88
Spirál 91
Példázat a szeretetről 92
A legfőbb szirén fokán 94
A kék sziget 95
Szeptemberi nyár
Az emír mauzóleuma 101
Teve-cserje 103
Örmény konyak 105
Razdan 107
Ahtamar 109
Lovak kutyák 111
"Én lelkem mire csüggedsz el" 113

Garai Gábor

1929 - 1987
Garai Gábor (eredeti neve: Ruprecht Gábor) (Budapest, 1929. január 27. – Budapest, 1987. szeptember 9.) Kossuth-díjas (1965) magyar költő, író, műfordító, kritikus.

Garai Gábor  további könyvei

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...