Jégtörő Mátyás

Babits Mihály a Jégtörő Matyás közreadásával egy időben írja Népmese és regény című tanulmányában: Ahogy Tamási a népmeséhez jutott, nem a szándék tudatossága vitte, hanem lelki alkatának természetes gravitációja. Képzelete eredendőleg mítoszalkotó, látásmódja, komponálása meseszerű akkor is, ha témája száz mérföldnyire van a népmese témavilágától. Rendesen nem is a népmesei motívumokból indul ki, hanem inkább beleesik azokba... S mégis, ez a könyv, önmagától és szinte észrevétlenül, valóságos népmeseregénnyé válik, s épp ezáltal hoz új, különös műfajt a magyar irodalomnak... Ahogy az olvasó meleg rokonszenvvel kíséri a kedves új pár fészeképítését, lassankint szinte öntudatlanul megérzi a barátságos vagy ellenséges erőket, amelyek körös-körül a világban munkálnak, és a fészeképítést segítik vagy veszélyeztetik... A növények varázserőt nyernek, az állatok emberi nyelven szólalnak meg, az emberi irigység és rosszakarat boszorkányképet ölt. A tojásokból különös hatalmú kis lények, lidércek kelnek ki. Lassankint az egész világ e furcsa erők csatatere lesz, a regény a mesebeli hatalmak harcának eposza. Ezek a hatalmak nem szimbólumok, sőt nagyon is testies és egy csöppet sem filozofikus fantázia teremtményei. Harcuk annál több igazsággal szimbolizálja e földi élet küzdelmeit... Valódi hőssé ebben a könyvben lassankint maga az elbeszélő lép elő, a vándorló és mesélő szellem, aki állatból állatba jár különös küldetéssel, hogy mindig a jóknak segítsen... De akármennyire szellem és szimbólum is, meg tud maradni annak a kedves suhancnak, mulatságos kópénak vagy, pikareszkről lévén szó, picaró-nak, aki Ábel-korában volt.

Mutass kevesebbet