Jelmezbál

Az első fejezet olyan feszültséget teremtett, hogy pár napra félretettem a könyvet, és művészettörténettel, illetve szakirodalommal foglalkoztam… Aztán a következő fejezetek olvasásakor úgy éreztem novellákat olvasok, mindegyikben más-más szereplők tűnnek fel, és egyszer csak ismét feltűnik egy korábbi szereplő… és az első ilyen Vera, aki az első Grecsó Krisztián tollát dicsérő olvasmányélményem címszereplője volt… de őt követik az előző fejezetek szereplői is. Nem könnyű követni, hogy ki kinek a kije, de aztán nagyjából összeáll a kép, és a könyv végére a cím is tisztább lesz. Olyan könyv, amely olvasás után is tovább él az olvasóban… és az a jó, hogy a sok-sok ezer cselekménycentrikus és a cselekményen kívül talán másról sem szóló „könyv” mellett néhány ilyen KÖNYV is kikerül a nyomdákból, és az is jó, hogy van kereslet rá – nem vagyunk egyformák, nem mindenkinek tetszik, vagy tetszik annyira. Minden esetre, ha rajtam múlik ez sem az utolsó (A könyvmoly oldalon is megjelent leírásom)