Jimi Hendrix

"És elfelejtettem, hogy éhes vagyok / Hendrix sem játszik, elhallgatott..." Évekig nem értettem ezt a versszakot az Omega Ülök a hóban című dalában. Csak akkor fogtam fel Hendrix és az "éhség" kapcsolatát, amikor magam is aktívan zenélni kezdtem és a legerőteljesebb, legkíméletlenebb rock- és blues-muzsikák előadása vagy hallgatása közben erőt vett rajtam valami pokoli éhség - mintha minden hang mélyebbre harapott volna a húsomba, mintha valami óriási teljesítményű motor zúgott volna bennem üresen. Olyan éhség volt ez, amelyet a legkiadósabb vacsora sem tudott volna pótolni. Semmi, legfeljebb egy szenvedélyes szerelem. Jimi Hendrix a rockmuzsika legnagyobb egyéniségeinek egyike, akinek tündökletes "élő" pályafutása alig négy évig tartott. És a rockvilág azóta is azt kérdezi: Mi volt ez? Ki volt ez? Értetlenül állunk a jelenség előtt, mert voltak (vannak) nála jobb gitárosok, feltétlenül voltak nála jobb énekesek, jobb szövegírók, hangszerelők, de Hendrixből minden olyan elemi erővel tört fel, olyan szabálytalan volt egész pályafutása, hogy 18 évvel halála után is hivatkozási alap, bálvány, és a legtöbben még ma sem tudják elhinni, hogy meghalt. Nemrégiben egy beszélgetés során barátaimmal megállapítottuk, hogy Hendrixet nehéz megírni, ezt bizonyítja az eddigi számtalan próbálkozás is, mert nem lehet semmiféle kategóriába begyömöszölni, mindegyikből kilóg. Én is csak a szubjektív rajongó nézőpontját vállalom és megpróbálom átadni valamilyen módon azt az élményt, amelyet nekem Jimi Hendrix egyénisége, muzsikája jelent. E szavak azonban semmiképpen sem akarják pótolni és nem is pótolhatják a zene szavát...

Mutass kevesebbet