
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 420 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A tankönyv alapvetően joghallgatók számára íródott, de témája folytán a szociológia, illetve a társadalomtudományok iránt érdeklődők is haszonnal forgathatják. Utóbbiaknak érthetőbbé teszi a laikus számára olykor nehezen követhető jogászi gondolkodásmódot, mivel többek között bevezetést nyújt a jogi kultúra világába. A jogászok számára, akiknek hagyományos gondolkodásmódjuk miatt kissé idegen a szociológiai megközelítés, a tankönyv azáltal igyekszik a jogszociológia klasszikus kérdéseit közel hozni, hogy nagy hangsúlyt helyez a jog működésének megértésében komoly szerepet játszó gondolatok megismertetésére. A fenti jellegzetességet erősíti az a módszer, amellyel a különböző kérdéskörök kapcsán felvetődő problémákat egy, a téma klasszikusának számító tudós gondolatrendszerén keresztül közelíti meg. Teszi ezt azért, mert a jogszociológia tanulmányozásakor az egyes jelenségek magyarázatára vonatkozó elméletek nagy száma olykor zavarba ejtő lehet, és ez a megoldás a jobb tanulhatóságot a lényeges elméletekre való összpontosítással kívánja elősegíteni.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639542334 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Institutiones Iouris |
| Kiadó: | Dialóg Campus Kiadó |
| Kiadás éve: | 2005 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | G & G Nyomda Kft. |
| Borítótervezők: | Kőrösi László |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 190 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 0.00 kg |
| Kategória: | Szociológia / Jog, Törvény |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről