Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Júlia szép leány

Júlia szép leány - Nyirő József - Régikönyvek
(0 vélemény)

"Legyen magyar, legyen erdélyi, legyen egyetemes!" – így fogalmazta meg elvárásait az erdélyi magyar íróközösség felé a múlt század harmincas éveiben az erdélyi magyar színjátszás feltámasztására létrejött kolozsvári Thália Rt. Valljuk meg: nagy kihívás ez egy drámaíró számára! A tehetségekben nem szűkölködő helikoni írónemzedék azonban fényesen kiállta a próbát: Tamási Áron, Hunyady Sándor, Bánffy Miklós, Kós Károly és más, jeles erdélyi szerzők művei sorra sikert arattak mind az erdélyi, mind az anyaországi színpadokon. E sorba illeszkednek Nyirő József ekkortájt született színművei. Életében bemutatott mindhárom drámája – Júlia szép leány, Jézusfaragó ember és Az új haza – zajos sikert ért el, utóbbi kettő a Nemzeti Színház színpadán is. Nyirő drámái az életmű szerves részét képezik, hiszen ugyanannaka hagyománynak a "kivirágzásai", amely remek prózai műveinek is fundamentumát képezik. E fundamentumot pedig a székely népélet, a székely mentalitás, a hagyományok és mítoszok alkotják. Drámaíróként azonban – s bizonyára nem véletlenül – szenvedésekkel teli emigrációs éveiben jutott a csúcsra A Megfeszített és A Próféta megírásával. Ezek bemutatása mindmáig a magyar színházi szakma törlesztésre váró adóssága... Bár színművek leginkább a színpadon "élnek", bátran ajánljuk e kötetet olvasásra is, hiszen Nyirő Józsefből a drámáiban is minduntalan előjön a vérbeli elbeszélő, így olvasmányként ugyanúgy teljes értékű élvezetet nyújtanak.

Kiadó:
Lazi Könyvkiadó
Kiadás éve:
2013
Kiadás helye:
Szeged
Nyomda:
Kinizsi Nyomda Kft.
ISBN:
9789632672007
Kötés típusa:
fűzött kemény papír
Terjedelem:
424
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 14.50cm, Magasság: 20.50cm
Kategória:

Nyirő József

1889 - 1953
Nyirő József (Székelyzsombor, 1889. július 28. – Madrid, 1953. október 16.) erdélyi magyar író, kilépett katolikus pap, politikus, újságíró. Újságíróként és országgyűlési képviselőként németbarát volt, és többször elismerően szólt a Harmadik Birodalomról, illetve antiszemita kijelentéseket tett. 1944–45-ben a nyilaspuccs után a nyilas csonkaparlament (Törvényhozók Nemzeti Szövetsége) tagja volt, ő volt Sopronban a Szálasi-kormány utolsó sajtótermékének, az Eleven Újságnak a főszerkesztője, és a Nagynémet Birodalomba is követte a kormányt.

Nyirő József  további könyvei

Madéfalvi veszedelem - Nyirő József - Régikönyvek
40%
1 500 Ft 900 Ft (40%)
Antikvár könyv
Isten igájában - Nyirő József - Régikönyvek
20%
1 000 Ft 800 Ft (20%)
Antikvár könyv
Íme, az emberek! - Nyirő József - Régikönyvek
30%
2 000 Ft 1 400 Ft (30%)
Antikvár könyv

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...