
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
Kiadói borító kissé kopottas.
42
hűségpont
Hogy működik az alku?
Ennek a külföldön nagy sikert aratott történelmi regénynek a hőse Flavius Claudius Julianus római császár, Nagy Constantinus unokaöccse. Noha keresztény hitben nevelkedett, már ifjúkorától fogva az újplatonizmus lelkes követője volt. A trón elfoglalása után a kereszténység ellen fordult, és a régi hellén vallás eszméinek és intézményeinek feltámasztására törekedett. Keresztényellenes intézkedéseiért kapta az Aposztata ("hitehagyott ") melléknevet. Célját nem tudta elérni, mert a keresztény egyház akkor már jelentős politikai hatalommá vált; intézkedéseit halála után eltörölték. A történelemnek ezt a rendkívül érdekes alakját hozza emberközelségbe Gore Vidal. Hiteles forrásművek alapján, nagy megjelenítő erővel rajzolja meg Julianus portréját és a korabeli társadalomnak azokat a hatóerőit, amelyek végül is a bukását okozták. Az erős sodrású, izgalmas fordulatokban bővelkedő regény szuggesztív erejét fokozza, hogy a szerző magát Julianust szólaltatja meg, akinek naplótöredékeihez halála után két tudós jó barátja és egykori tanítómestere, Priscus és Libanius fűz érdekes kommentárokat.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Gondolat |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1969 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Egyetemi Nyomda |
| Borítótervezők: | Nagy Béla |
| Nyomtatott példányszám: | 20300 |
| Kötés típusa: | egészvászon kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 593 oldal |
| Fordítók: | Róna Ilona |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 14.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés / Történelem / Ókor |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről