Kaján tükör

Kaján ​Tibor minden egyes rajzáról tanulmányt lehetne írni, életművéről pedig monográfiákat. Ez utóbbiak, biztos vagyok benne, el is fognak készülni, jó magyar szokás szerint később, mint illene. Nem lévén szakértő a képzőművészetben, e monográfiák szerzői közé nem iratkozhatom föl, még e mostani Kaján-gyűjtemény előszavában sem merek esztétikai értékelésekbe bocsátkozni. Azzal csitítom lelkiismeretfurdalásomat, hogy erre nincs is szükség: Kaján Tibor karikatúráit nem kell ajánlgatni, aki csak egy kicsit is érzékeny e műfajra, magyarázgatás nélkül is tudja, hogy remekművekben gyönyörködhet. Előszóíróként csak egyetlen kötelességemnek szeretnék eleget tenni: e rajzok, a magyar karikatúra-történet nagyszerű külön fejezetét alkotó remeklések, hétről hétre, immár kilenc esztendeje, az Új Tükörben jelennek meg – hadd köszönjük meg e páratlan teljesítményt nyilvánosan is Kaján Tibornak. Szerkesztői törekvésünk, hogy minden számban adni kell legalább egy olyan művet, amely az átlagos sajtóprodukciókénál átütőbb értéket képvisel. Időnként sajnálkozva kell elismernünk, hogy ez a „vivő anyag” szövegben-képben nem jött össze, s ilyenkor csak azzal tudjuk vigasztalni magunkat; hogy „nem baj, Tibor most is kitett magáért”. Ő a mi filozófusunk, akinek a Föld teremtésétől kezdve az emberiséget fenyegető pusztulásig mindenről van gondolata, ő a történészünk, Noétól Einsteinig évezredeket fog át kaján tekintetével, univerzális műbírálóként képzőművészeti, irodalmi, színházi és filmkritikáinkat is feldúsítja, hiányzó külpolitikai rovatunk helyett merészen foglal állást „a nemzetközi élet” szövevényes-kényes ügyeiben, időnként ellágyul, sőt érzelmes, s ilyenkor rajza lírai verseket pótol, máskor moralistaként ítélkezik felettünk, de zord etikák bírói pózai nélkül, megértő bölcshöz illő mosollyal.

Mutass kevesebbet