Kalevala

A világirodalomnak talán legnépibb alkotása a Kalevala. 1835-ben emelte ki a karjalai erdők mélységéből a finn Lönnrot, a fiatal orvos. Írástudatlan öreg dalmondók ajkáról jegyezte fel "Száll a madár ágrul- ágra, Száll az ének szájrul-szájra..." - Arany Jánosnak ez a költői mondása szóról szóra illik a Kalevalára. De nyissuk csak fel minden kertelés helyett: - Egy tündér száll le az égből, mert már unja az égbolt egyhangú végtelenségét. Letelepszik a tenger habjára. Hát hirtelen szélvész támad, s a szélfúvás az ég leányát teherbe ejti... Így úszkál a zuhogó-kavargó tengeren kétszáz évig a világ négy tája közt, teste kemény kínjával. De a magzat még létlen, nem akar a magzat megszületni. Imádkozni kezd Ukkóhoz, aki az egész eget tartja. Hát egyszercsak egy kicsi kacsa telepszik rá vízasszonya, égleánya térdeire. Rátelepszik a jóságos égleány fölemelt térdeire, s fészket rak rá. Abba tojja hát arany tojását s kotlik rajta éjjel-nappal. Belefárad ám szegény égleánya, hogy állandóan emeli a térdét, hőség gyötri, születendő magzatának közeli jötte. Hát egy nagyot rándít a térdén. Tengerbe pottyannak a tojások, s lám, már kész is a világ, a kis kacsa széttört tojásdarabjaiból. A semmiből születnek itt világok... Így indul új történelme felé Suomi, a népek hamupipőkéje, "kis kacsája". Az elemek rejtelmességének csodálatos költeménye a Kalevala. Elregéli, mint támad például a Vas. Égi angyalok tejéből támad, azután bújkál a föld mélyében, paracelzusi utakon. Az alkímia, a Kémia titka reszket a Kalevala friss harmatcseppjein. S a kis világot igazolja. A kis világ célja: a minőség. A kis finn nép és a nem nagy magyar nép: mindkettő nagyon nagy lehet a világban, ha hallgat Vejnemöjenre, a Kalevala hősére, az Igézőre, akinek a lantja csodákat művel: megmozdítja a köveket, összebékíti az erdő vadjait, dallal legyőz népeket és országokat...

Mutass kevesebbet