Kálvin János élete

Az életrajzok története általában azt mutatja, hogy egy-egy kevésbé ismert író kiválaszt valaki kimagasló személyiséget, megírja életrajzát, és így őt magát is mint életrajzírót számon tartják. A magyar egyházi közvélemény csak kevéssé ismeri Kálvin genfi lelkész utódát: Theodor de Beze-t. Pedig ismerhetnék: évszázadokon át Béza Tódor-nak tudtuk őt. A genfi zsoltárok egyik szövegírója. Korának, a reformáció második nemzedékének kiemelkedően jól képzett teológusa, Kálvin genfi szolgálatának méltó folytatója. Egy évtizeddel Kálvin elhunyta után úgy érezte: tartozik mestere emlékének, az addigra már elfeledett helyű, jeltelen sírnak, tartozik a reformáció ügyének, s tartozik a jövendőnek azzal, hogy amit tudott és látott; amit tapasztalt és átélt, maga is papírra vesse. Ahogy munkáját, Kálvin életrajzát olvassuk, az az érzésünk támad: meghegyezte a lúdtollát, aztán írt egyvégtében. Mintha megállás nélkül, mintha egyetlen villanással született volna meg ez az életrajz. Személyes hangú, s mégis tárgyilagos. Bevallottan elkötelezett és mégis pártatlan magasságokba emelkedik. Engedi együtt látnunk a szándékot és a megvalósulást, az akaratot és a véghezvitelt. Semmivel nem csökkentve Kálvin szellemének óriási voltát: emberközelbe hozza a 20. században néha már távolinak tűnő reformátort. (Az egykorú metszetek a leírt szöveget nagyszerűen egészítik ki.)

Mutass kevesebbet