Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Kántor fia, a bitang - Egy tanár emlékeiből

Kántor fia, a bitang - Egy tanár emlékeiből - Gergely Ferenc - Régikönyvek
(0 vélemény)

A történelem nem egyenletes fejlődésként, hanem leginkább spirális mozgásként írható le. Javulást, haladást néha mutat, néha nem, de hasonló helyzeteket, problémákat és megközelítéseket szinte mindig. Gergely Ferenc történész-tanár jól tudja ezt, hiszen megélte, tanította és kutatta a történelmet, nagyrészt a 20. századét. Életrajza mintegy 80 évet fog át, súlypontot az 1930-as és 1960-as évek közötti, fordulatos időszakra helyezve. Ebbe, a mára már sokak számára távolivá vált időszakba kalauzolja az olvasót, aki 2018-ban maga is történelmiváltozások között kénytelen élni, eligazodni. Az önmagukban is élvezetes korrajzokon át fiatal, s idősebb is összevetheti a megismert több világot a sajátjával és bizonyos, hogy talál majd hasonlóságot közöttük - néha váratlant is talán. Betekintésen túl reményt is kapunk a szerzőtől. Reményt arra, hogy kitartóan, emberséggel, önmagunkhoz híven dolgozva a legnagyobb nehézségek között sem hagy el a sors.

Kiadó:
Underground Kiadó
Kiadás éve:
2018
ISBN:
9786150027982
Kötés típusa:
ragasztott papír
Terjedelem:
376 oldal
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 15.00cm, Magasság: 21.00cm
Kategória:

Gergely Ferenc

1914 - 1998
Gergely Ferenc (Budapest, 1914. szeptember 10. – Budapest, 1998. március 18.) Kossuth-díjas orgonaművész, zenepedagógus.

Gergely Ferenc  további könyvei

A magyar gyermekvédelem története (1867-1991) - Gergely Ferenc - Régikönyvek
10%
1 000 Ft 900 Ft (10%)
Antikvár könyv
A magyar cserkészet története 1910-1948 - Gergely Ferenc - Régikönyvek
10%
1 400 Ft 1 260 Ft (10%)
Antikvár könyv
KISZ - Gergely Ferenc - Régikönyvek
15%
Kiadás éve: 2008
2 900 Ft 2 465 Ft (15%)
Új könyv

Az Ön véleménye

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...