Kaponya Szilveszter kalandjai

Részlet a könyvből: "Június volt. A kis kertben, amely mögött a dombon a kerületi pártbizottság palotája állt, az öreg félkarú parkőr szögesvégű botjával a cigarettavégeket döfködte ki a fű közül. Az autóbusz éppen megérkezett a Rózsadombról, a sarkon kinyitott az italbolt. A Mártírok útján a reggeli nap vajsárga és fűzöld pobjedákat, fekete Mercedeseket cirógatott, amelyek lágyan suhantak, nesztelenül. Teherautók dörögtek, autóbuszok vágtattak, villamosok csilingeltek. Közlekedési rendőrök és villamoskocsikat indító kalauzok sípoltak. Két ószeres hasztalan próbált túlharsogni egy bömbölő jegest. Az út közepén rémült verebekhez hasonlatosan ugrándoztak a szegény, kiszolgáltatott gyalogjárók. A villamos előtt szénnel megrakott széles kocsi haladt lépésben. Cifrahámos meklenburgi lovak feszültek neki az istrángnak. A kocsi faránál vékony sugárban pergett a szén, mintegy mutatva az utat a villamosnak, nehogy eltévedjen. A villamosvezető szakadatlanul verte a csengőt, majd ordítani kezdett. A kocsis azonban egykedvűen ült a bakon. Rövidujjú, színehagyott vörös trikót, zsíros keménykalapot viselt. A szája bal szögletében kialudt cigarettacsutka fityegett. A tagbaszakadt ember jobb püspökfalatja alatt, a féderes ülés oldalán fehérfényű zománctábla ragyogott, rajta feketebetűs felirat: Kedves nővérkék ebédlője. Két süldőlány kuncogva nevetett, de az öreg félkarú parkőr csak legyintett a botjával és szorgalmasan rakosgatta a kabátja zsebébe a cigarettacsutkákat. - Nagystílű szélhámos? - kiáltotta Kaponya Szilveszter, aki a Szabad Igazság legfrissebb számát olvasta és egymagában üldögélt a park bejáratánál egy árva padon. - Mennydörgős ménkűt! Svihák! Még az se! Apró tolvaj és tehetségtelen! Te-het-ség-te-len..."

Mutass kevesebbet