Karak szultán

Részlet a kötetből: EPIZÓD Későn értek haza a vadászatról s azonmód sáros csizmákkal vetették le magukat a nagy üveges verandán a fonott kerti székekbe. Endrének furcsa volt, hogy ő most házi gazda, itthon van, az övé a ház, a bútorok, a cseléd s a drága kis asszonyka bent a ház kedves mélyén... Roppant fáradtak voltak, örültek, ha mozdulni sem kell s fújtak, mint a lihegő lovak. Csinos cselédleány terített s gyorsan, de ügyetlenül mozgott köztük, Endre derűsen elmosolyodott s kicsinyelve biggyesztette fel a száját; azelőtt, ha így vadászatról megjött, még a cselédet is kedve volt megcsipkedni. Hja most, az persze más. Ma házas ember, fiatal férj!... Hanyatt dőlt a székben, a plafont nézte s mosolygott. Egyszerre csak ruhasusogásra ijedt fel. A felesége bejött s ettől egész váratlanul úgy megrémült, mintha baj érte volna. Az asszonykán bódult álmosság káprázata volt. Az arca piros és gyűrött a lágy párnától s könnyű pongyolája alatt mintha semmi se lett volna. Endre elpirult, mert ostoba módon szemérmes ember volt Érthetetlenül sértette, hogy a felesége kikelt az ágyból s közéjük, mocskos és kihajszolt s otrombaszájú férfiak közé jött. Felugrott, elébe állott, mintha csak el akarta volna testével takarni az asszonyt, a szent titkot profán és barbár korhelyszemű legénycimborái elől. De nem bírt semmi ürügyet találni, hogy visszazárja a nőcskéjét az éjszaka sötét szobáiba, elkeseredett szájjal kellett néznie, hogy pajtásai látszólag tiszteletteljes kézzel fogják meg az ő isteni törvények szerinti párja kis kezét s ökölbe kapott dühvel képzelte el, miket gondolnak most ezek a galádok magukban.

Mutass kevesebbet