Karinthy Frigyes alkotásai és vallomásai tükrében

Az egész város beszéli... ezzel a címmel jelentette meg egyik írását. Az egész város, az egész ország beszél róla, az egész - vagy majdnem az egész - város és ország ismerni vélte, ismerni véli, szerette és szereti... Ellentétben annyi más "nagy emberrel", Karinthy kerülte, félte a magányt, csak többedmagával érezte jól magát. Mindenki rokona, ismerőse, Mindenkinek utódja, őse - írta egyik versében. S ha ez igaz volt életében, még igazabb ma: halála után. Történetek és legendák keringenek életéről és csúfondáros szelleméről, meghökkentő tréfáit és hangsúlyait idézik, felnőttek és gyerekek olykor előbb ismerkednek meg egy-egy irodalmi paródiájával, mint magának az írónak műveivel, akit a karikatúra megformál... Megírt helyzeteiből alapszituációk váltak, ugyanarra gondolunk, ha azt mondjuk például: röhög az osztály. Ő volt a legnagyobb humoristánk, de még semmit sem mondtunk el azzal, hogy zseniális humorista volt. Megrendítő verseket is írt, de nem szoktuk költőnek nevezni, mélyértelmű novellák fűződnek a nevéhez, de nem novellistaként tartjuk számon, számos nagyhatású újságcikk szerzője, de nem úgy gondolunk rá, mint publicistára, izgalmas regények kerültek ki tolla alól, de ha regényírókról beszélünk, mégsem ő jut eszünkbe... Ki kérdezett? - írta le egyszer nyugtalanul, mintegy rajtakapva magát csillapíthatatlan szenvedélyén, hogy örökké szólnia kell, írnia, figyelmeztetni és lázítani - mert tenni kell valamit az emberiségért, az életért, az értelmes létért -, de gyorsan, mert másnapra, a következő percben már késő lesz talán - én írtam, és beszéltem... de ki kérdezett? mi volt, ami ezt a páratlanul gazdag életművet összetartotta, kérdezzük mi; mi egyénisége zsenialitásának, nyugtalan szellemének titka? Úgy érezzük, hogy ezúttal indokolt, ha sorozatunkban a művészetpszichológus vállalja, Karinthy és kortársai vallomásai alapján - a Karinthy-titok felderítését.

Mutass kevesebbet