
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Központi raktár
65
hűségpont
Hogy működik az alku?
Molnár Frigyes (szerk.) Karitász Almanach 1940. Bp., 1939. Mihalovics Zsigmond kiadása. (Stephaneum Nyomda) 156 p. Fekete-fehér képekkel, reprodukciókkal illusztrálva. Fűzött papír. // A karitász idei Almanachjának az a törekvése, hogy a magyar vezető- osztályok kezébe kerülhessen azért, hogy éppen náluk, a gondolatsugárzó köröknél támassza fel a Prohászkától említett "jótékony tűzvészt," melynél az ember megmelegedik, nyomorúsága pedig enyhül. A szűkkeblűség ideje - úgy látszik - lejárt s elmúlt az a fagyos kor, amelyben a szeretetnek és jóságnak alig jutott hely. A megifjodott katolicizmust átjárta az a termékeny ethos, hogy mindnyájan egyek vagyunk Krisztusban. Lemaradottnak számít máris az, aki nem ismeri és nem cselekszi a fölséges evangéliumot: azért vagyunk a földön, hogy egyik szolgáljon a másiknak. A legfrissebb sütetű hitetlenség a szociális bajokból akart robbanóanyagot gyártani a kereszténység ellen. A kereszténység pedig nem merő védekezésre fogta magát, hanem széleshullámú apostolsággal éspedig szociális apostolsággal visszahódító hadműveletekbe kezdett. Mind szélesebb körökben vált életté az apostol mondása: "Mondd meg jól a gazdagoknak, hogy kötelességük segíteni a nyomoron, mely őket körülveszi." Sokak lelke melegedett már fel azokra a tanításokra, amelyeket az utolsó nagy pápák adtak a világnak. Sokan megtanulták már XIII. Leo Rerum Novarum kezdetű körlevelét és XI. Pius Quadragesimo Anno-ját. A magyar karitász még a Katolikus Akció mozgalma előtt nekifeküdt, hogy az apostolság hitelvi gyökerei közül a legfontosabbikat : a szociális apostolságot eressze bele Szent István megújuló országába. Ma három nagyhatalom rázza egyidőben a vén Európát: a hipernacionalizmustól fűtött politika, a társadalmi probléma és a világnézeti kérdés. Nem kétséges azonban, hogy a ma hánykolódása Krisztusnál talál megbékülésre. A menetet gyorsítjuk, ha a középosztály teljes egészében átvilágítja magát az evangélium tanításaival, ha tökéletesen és következetesen élni kezdi Krisztus evangéliumát és főképen, ha a küzdő Egyház oldala mellé áll mint a szociális apostolok hódító hadserege.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | Magánkiadás |
|---|---|
| Kiadás éve: | 1939 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Stephaneum Nyomda |
| Kötés típusa: | fűzött papír |
| Terjedelem: | 156 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 16.00 cm, Magasság: 23.00 cm |
| Kategória: | Szociológia / Vallás / Vallási Irodalom / Keresztény / Évkönyvek, Naptárak |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről