
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 200 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
A "karizma" és a "prófétaság" két olyan fogalom, amelyeknek a történelmi egyházakban ellentmondásos a megítélése. A szerző arra a kérdésre keresi a választ habilitációs dolgozatában, hogyan működött a karizmatikus közösség és ennek vezetése a páli gyülekezetekben, és ezekben milyen szerepet játszottak a próféták. "Miközben könyvemben alapvetően az Újszövetség korára, ezen belül a sok népből kialakuló, Pál által alapított pogánykeresztyén gyülekezetekre, különös hangsúllyal a korinthusi közösségre fókuszálok, ezen közösségek vezetésének lehetséges formáit is felvázolom ebben a korban. Az elvégzett kutatásból kiderült számomra, hogy a közösségek karizmatikus vezetése egészen egyedi, sajátossága a sok népből elhívott közösségeknek, és szoros összefüggésben áll a közös hagyományok hiányával... ezért a karizmatikusok körének kellett magára vállalnia a gyülekezet irányítását. Viszont... ezek a karizmatikus vezetők csak karizmatikus közösségekben képesek hosszú távon ellátni ezt a feladatot, mert csak egy ilyen csoport alkalmas arra, hogy kontrollálja ezeket a személyeket. Az első pogánykeresztyén közösségek azáltal tudták kialakítani saját identitásukat, hogy a karizmatikusok, ezen belül a próféták kijelentését megvizsgálták, korrigálták, és ha kellett, akkor ellent is mondtak annak." Kókai-Nagy Viktor református teológus, a Debrece
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789635585281 |
|---|---|
| Kiadó: | Kálvin Kiadó |
| Kiadás éve: | 2022 |
| Kötés típusa: | karton |
| Terjedelem: | 192 oldal |
| Súly: | |
| Kategória: | Vallás / Vallási Irodalom / Keresztény |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.