Kelet királynéja

„Jókai ​száz kötete – írja Krúdy Gyula – a magyar nemzet levelesládája, amelyben írott emléke van minden tündéri álmunknak, bús bánatunknak, csengő kedvünknek és hervadtságában is andalító szerelmünknek. Jókai mindenkinek írt: az ifjúnak, aki ideált keresett, a pünkösdi leányzónak, aki a szerelmet még nem ismerte, és az öregnek, aki mindig csak arra szeret gondolni, ami ötven esztendő előtt történt vele. Jókai nem egy ember, hanem az egész tizenkilencedik század, regényességével, érzelmességével és hóbortosságával…” Kosztolányi Dezső így jellemzi: „Ő a mesterfejedelem, az álmok országának királya. Ez a kék szemű, szikár férfi, akit ismerősei gyöngének, ingatagnak, erélytelennek neveznek, a tizenkilencedik század fordulójánál úgy áll regényes, eddig elképzelhetetlen termékenységével, mint egy Herkules, az írás Herkulese… Nem volt a szó hétköznapi értelmében "megfigyelő”. Jókai csak a távolság ködéből tudott ihletet meríteni. Kínába, Oroszországba rándult, vagy messzebb, az időbe, visszafelé, a törökverő harcokba, a táblabírák, regényes nábobok, debreceni diákok közé, s előre a huszadik századba, melyet kísérteties érzékkel sejtett meg. Csak a szertelen, a borzalmas, a csodás vonzotta. Ennek a mesevilágnak saját lélektani törvényei vannak. Ellentétekben gondolkodott, mint a gyermekek és ősnépek, melyek a Fény és a Sötétség, a Nap s az Éj, a Jó és a Rossz szellemeiről, Íziszről és Oziriszról, Ormuzdról és Ahrimánról beszélnek. Nála is Hősök és Gyávák tusakszanak egymással. Angyalok és Ördögök, Szentek és Démonok. Két kedvenc színe: a fehér s a fekete. Egy keleti regét álmodott vissza." Kosztolányi szavai minden bizonnyal Jókai történelmi mondáira, regéire találnak a legjobban, azokra a beszélyekre, amelyeknek javát ebben a kötetben olvashatjuk. Varga Katalin Jókai Mór nem-magyar tárgyú történeti elbeszéléseit – vagy inkább meséit – gyűjtötte össze itt: csupa színes és fordulatos írás hűségről és árulásról, jóságról és gonoszságról, szeretetről és gyűlöletről, forró életről és jéggé dermesztő erőszakos halálról – a történeti mag, az egyiptomi, görög, római, kínai, középkori, orosz vagy dél-amerikai háttér csak kiindulópont, ugródeszka, mely messzire röpíti az író képzeletét, felajzza mesélőkedvét, hogy az merészebbnél merészebb ötletekkel, új és új arabeszkekkel dúsítsa azt a keveset, amit múltunkról, az emberiség múltjáról tudunk.

Mutass kevesebbet