
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 3 240 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Régi korok üzenete című sorozatunk megújítottuk. Azzal a céllal indítottuk ismét útjára, hogy igényes ismeretterjesztő köteteket adhassunk az olvasók kezébe. A szerzők az adott témák szakértői, akik tudományos bizonyítékokon alapuló tényeken keresztül mutatják be a legváltozatosabb témákat: egyes népek gondolkodását, hagyományait, hitvilágát, vallását, világképét, kultúráját. A sorozat figyelemre méltó erénye, hogy ráébreszti az olvasót a Föld és az élővilág iránti tiszteletre, az itt élő népek szellemi javainak valós értékére. A sorozat második kötetéhez, a Kelta Hagyományok című könyvhöz kellemes olvasást kívánunk. A kelták titokzatos belső világ mindig is érdekelte és gyönyörködtette az embereket. E könyv elsősorban a brit és ír kelta hagyománnyal foglalkozik, mivel e szigetlakó nép szárazföldi rokonainál sokkal tovább élhette senkitől sem háborgatott életét, s így tovább is őrizték hagyományaikat. A szerző megkísérel eljutni a gyökerekig: honnan jöttek a kelták; kik voltak az isteneik, istennőik és hőseik; hogyan értelmezhetjük mágikus és titokzatos hagyományaikat, szertartásaikat. Reméljük, olvasóink e tömör tanulmány segítségével a kelta hagyomány igaz barátaivá válnak, és bőséges táplálékot merítenek a mítoszok s a varázslat birodalmából.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9635284675 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Régi Korok Üzenete |
| Kiadó: | Édesvíz |
| Kiadás éve: | 2000 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Alföldi Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott karton |
| Terjedelem: | 195 oldal |
| Fordítók: | Bánki Vera |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 13.50 cm, Magasság: 20.50 cm |
| Súly: | 0.20 kg |
| Kategória: | Történelem / Legendák, Mondák, Mitológia |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről