Kényszerpályák nemzedéke 1795-1815

Egy rossz viszonyról szól ez a könyv. A Habsburgok és Magyarország kapcsolatáról a 18-19. század fordulóján. Nem annyira a viszony történetével foglalkozik, hanem azzal: mit gondoltak egymásról a felek, hogyan érzeték magukat ebben a sorsközösségben. Hogy miképpen gondolkodott az udvar, azt egy 1795-ös keltezésű, a magyarországi politika alapelveit összefoglaló programjelentés érzékelteti. S hogy a kormányzat komolyan gondolta ezt a programot, azt a kényszerpályára szorított magyar köz- és szellemi élet, az ország gazdasági diszkriminációja példázza. A felvilágosult abszolutista elődjét megtagadó kormányzat küzd az egyre anakronisztikusabb birodalom megerősítéséért, s Magyarországot császára "csak mint a birodalom részét nézi". Ám maga is kényszerpályán mozog, az erőtlenség és a tehetetlenség kényszerpályáján. Katonai vereségek váltakoznak külpolitikai megaláztatásokkal. S a magyarság? A védekezés évszázadok során kitaposott útját járja. Törvényeivel, ősi alkotmányával védekezik. S ami fenyegeti: a hősi pózba merevedés. Az udvari agresszivitás újra történelmi szerepűvé emelte konzervatív alkotmányát. Az alkotmányt, amely egyre kevésbé felelt meg az új idők követelményeinek. Mindkét oldalon szerepzavar. S mindkét oldalon csak a kisebbség méri ezt fel. Az abszolutizmus bécsi kritikusai az egyiken, egy döntően nemesi szellemi elit a másikon. De csak a válságot állapítják meg, kiutat nem látnak belőle. S a rossz szövetség mint valami eleve elrendeltség állja az idők viharait. Kívülről még Napóleon által is megbonthatatlan. Hogyan működik ez a kényszerű szövetség? Ehhez szeretne adalékokkal szolgálni ez a könyv.

Mutass kevesebbet