
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 1 600 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Megfogni a pillanatot, a fényképezőgép keresőjén keresztül nézelődni, elképzelni, megkomponálni a felvételt - varázsos tevékenység. Számítógépen kiválogatni, laborálni, majd valamilyen szempont szerint összerakni a bemutatásra kerülő fényképeket - alkotó munka. Gyerekkorom óta fényképezek. A labormunkákat fürdőszobában, majd munkahelyi fotólaboratóriumokban gyakoroltam. A digitális technika mindent megváltoztatott. Sokkal több fényképből lehet válogatni, a labor munka egyszerűbb és szárazabb lett, a bemutatások technikája is megváltozott. A felvételek azonban változatlanul a kereső mögött: a fejekben születnek meg. Képeslapjaim című kötet a második megjelent fényképalbumom. A képek kiválasztása időrendben követi mozgásaimat, ezért egy kicsit képes napló-szerű. A válogatás elsődleges szempontja a különleges, vagy esztétikus látvány, vagy éppen az adott helyszínhez köthető nevezetesség (vállalva a szubjektivitás egyébként természetes hatásait). Ismeretlen helyre kerülve mindig megnézem a képeslap-kínálatot. Egyrészt azért, hogy megismerjem a a helyi nevezetességeket, másrészt azért, hogy elkerüljem azokat a képeket, melyeket már mások elkészítettek és kereskedelmi célokra használnak. A bemutatásra kerülő képeslapjaimat magam képzeltem el, magam fényképeztem, magam dolgoztam ki és rendeztem könyvvé.
Mutass kevesebbet
| Kiadó: | StraMa-Med Bt. |
|---|---|
| Kiadás éve: | 2013 |
| Nyomda: | Prospektus Nyomda Kft. |
| Kötés típusa: | fűzött kemény papír |
| Terjedelem: | 182 |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 28.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Kategória: | Művészetek / Fotóművészet |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről