Képzeljétek el

A súlyos adósságokkal küszködő Rembrandt 1653-ban egy gazdag szicíliai nemesúr megbízásából a Homérosz mellszobra fölött elmélkedő Arisztotelészt festi, aki nedvesnek érzi magát a vastag festékréteg alatt, utálja a festő kapzsiságát, mindazonáltal bámulja káprázatos ecsetkezelését, és leplezetlen irigységgel gondol vissza hajdani vetélytársára, az i. e. 4. században élt Platónra, aki művei főhősének egykori mesterét, Szókratészt tette meg, akit felforgató eszméi miatt halálra ítéltek a kicsinyesen gyűlölködő athéniak, akiket esztelen hadi vállalkozásba hajszolt egy nagyszabású politikai kalandor, Alkibiadész, aki nem ismert sem istent, sem embert, kivéve Szókratészt, aki mindenkit hajlandó volt tanítani, még Platónt is, aki nagyot röhögött volna a festék alatt roskadozó Arisztotelészen, aki szeretne már megszabadulni a festőtől, aki talán nem is maga Rembrandt, hanem egy nagy tehetségű tanítványa, aki a képen nem is Arisztotelészt festette meg, aki... Sorsoknak, történeteknek, gondolatmeneteknek a játék kérlelhetetlen logikájával felépített egymásba fonódása, oda-vissza tükröződése, elmélkedés alany és tárgyi csiki-csuki viszonylagosságáról, a műről, amely egyszersmind a művész, és a művészről, aki egyszersmind a mű: ez Joseph Heller új regénye, a Képzeljétek el. Az olvasó, aki ismeri az előző Heller-műveket (A 22-es csapdája, Valami történt, Gold a mennybe megy, Isten tudja), bizonnyal így fordul majd a kezdő Heller-olvasókhoz: Képzeljétek el, az új Hellert sem lehet letenni.

Mutass kevesebbet