Úgy tűnik, hogy a JavaScript le van tiltva, vagy nem támogatja a böngésző. Sajnáljuk, de az oldal néhány funkciójának működéséhez, többek között a rendeléshez engedélyeznie kell a JavaScript futtatását böngészőjében. Köszönjük!

Kerámia Porcelán Üveg

Kerámia Porcelán Üveg - Koczogh Ákos - Régikönyvek
(0 vélemény)

Az érdeklődő olvasó most kap először átfogó képet szoros értelmében vett mai kerámia-, porcelán- és üvegművészetünkről.Most látja először együtt a sokszorosító nagyipar termékeit, illetve iparművészeink egyedi alkotásait. Szeretnénk ezzel a válogatással eltüntetni azt a megkülönböztetést, mely az egyedi alkotást fölébe helyezi a szériatermékeknek. Egyúttal az elmúlt négy-öt év iparművészetéről is megpróbálunk keresztmetszetet adni. Gádor István, Gorka Géza, Kovács Margit neve már átment a köztudatba. De ma már száznál több jelentős kerámikus művészünk van, porcelánt tervező alkotóink, üvegtervezőnk pedig egyáltalán nem ismertek a nagy nyilvánosság előtt. Ideje hát, hogy az ő neveiket is megjegyezzük, hiszen étkezőkészleteik, poharaik, vázáik mindennapjaink hűséges kísérői. Nemcsak e művészek bemutatásáról van szó természetesen, hanem alkotásaik megértéséről és megbecsüléséről, hogy megfogalmazni is tudjuk azt, amit a tárgyak iránt érzett vonzalmunk jelent. A ma emberének igen sok kérdést vet fel a "szilikátok" művészete is. Feleletet kerestünk mindegyikre. A figyelmes olvasó eligazítást kap mai iparművészetünknek, környezetkultúránknak ezen a területén. Milliók jutnak ma emberi voltukhoz méltó környezetbe. Nem véletlen tehát, hogy a környezetkultúráról annyit beszélünk. Az 1975-ben megjelenő kerámia-, porcelán- és üvegművészetet, valamint a textilművészetet ismertető kötetek után 1976-ban jelenik meg - az előbbiekkel azonos kivitelben és terjedelemben - az ötvösséget és a belsőépítészetet tárgyaló két tanulmánykötet.

Sorozatcím:
Mai magyar iparművészet
Kiadó:
Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Kiadás éve:
1975
Kiadás helye:
Budapest
Nyomda:
Kossuth Nyomda
ISBN:
9633360498
Kötés típusa:
egészvászon kiadói borítóban
Terjedelem:
195
Nyelv:
magyar
Méret:
Szélesség: 25.00cm, Magasság: 25.00cm
Súly:
0.80kg
Kategória:

Koczogh Ákos

1915 - 1986
Koczogh Ákos (Budapest, 1915. december 2. – Budapest, 1986. november 29.) magyar irodalomtörténész, művészettörténész, egyetemi tanár.

Koczogh Ákos  további könyvei

70%
Hűségpont:
 
60%
Hűségpont:
 
50%
Hűségpont:
 
Antikvár könyv
1 200 Ft 600 Ft
legjobb ár
Hűségpont:
 

Az Ön ajánlója

Még nincs vélemény a könyvről, legyen Ön az első aki véleményt ír róla...