
(0 vélemény)
Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 18 000 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!
Az emberiség történetében a kés talán a legelső, tudatosan kifejlesztett eszköz. Míg a korai kőkorszakban inkább csak egy éles kődarabot jelentett, addig a bronz-, illetve vaskortól hosszú fejlődés vette kezdetét, mire a manapság látható széles választék megszületett. A kés mindig különleges szerepet töltött be a vadászat, a harc és az élelem elkészítése során, és ma is nélkülözhetetlen társunk maradt. A napi használatú eszközök mellett megjelentek a kifejezetten gyűjtők számára készített modellek is, mint például a különböző damasztpengés kések. A művészek is felfedezték maguknak a kést mint az önálló gondolatok kifejezésének egyik tárgyát. Az enciklopédia széles körképet ad a leginkább ismert, illetve a legjobban keresett modellekről. Természetesen - ismerve az óriási kínálatot - nem található meg a könyvben a világ összes késkészítője, de a legnevesebbek, akik már a szakma elismerését is kivívták, egytől egyig fellelhetők. Könyvünk részletesen tárgyalja a kések felépítését, valamin az egyedi késkészítők által kifejlesztett megoldásokat. Kimerítően foglalkozik a szakmai fogalmakkal és kifejezésekkel is, ezzel hiánypótló szerepet is betölt. A késtípusok bemutatását a technikai leírások és adatok mellett több mint 600 színes fénykép illusztrálja. A késkészítők a könnyű eligazodás végett ábécérendben találhatók meg. Az enciklopédia - melyet késmániások és késmesterek írtak - nem hiányozhat egyetlen megszállott gyűjtő könyvespolcáról sem.
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9639237388 |
|---|---|
| Kiadó: | Gabo Kiadó |
| Kiadás éve: | 2001 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Kötés típusa: | kemény papír kiadói borítóban |
| Terjedelem: | 352 oldal |
| Fordítók: | Sándor Balázs |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 17.00 cm, Magasság: 24.00 cm |
| Súly: | 1.00 kg |
| Kategória: | Vadászat / Lexikonok / Művelődéstörténet / Kultúrtörténet / Művészetek / Iparművészet / Érem-fém- És Ötvösművészet / Műszaki / Hadászat / Fegyverek |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről