telefon ikon

szív ikonember ikon
Kosár gomb ikonKosár
Kiss Dénes

Keserű a más kenyere

Válogatás az emigrációs önéletíró pályázat anyagából

Kiss Dénes - Keserű a más kenyere, Lakitelek 1993 antikvár könyv
szürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillagszürke csillag

(0 vélemény)

Antikvár könyv

Jelenleg nem elérhető. Tájékoztató ár az utolsó ismert ár és az aktuálisan érvényes kedvezmény alapján: 4 800 Ft. Jegyezze elő, és elsőként értesítjük, ha újra rendelhető!

Emlékeikkel térnek haza magyar szavak segítségével e gyűjteményben azok, akik vállalták azt a merészséget, hogy a Lakitelek Alapítvány felhívására pályázatot készítsenek. A pályázat ebben az esetben azt jelentette, hogy kitárulkoznak, vallanak küzdelmeikről, sorsukról, megelevenítik jó és rossz élményeiket. Mert sajátos élményélesztés ez, amit szívesen gyakorol az ember, ha a jóra emlékezik. Ám olykor keserves még az emlékezés is, noha az idő és a távolság megváltoztatja az események arculatát. S ne tagadjuk: jótékonyan, tehát szépítve, mert magunk is így akarjuk. A rosszra pedig azért sem árt emlékezni, mert túléltük, kibírtuk. Mint ahogyan a szétszóratás mindenki számára tartogatott gyötrelmeket, megpróbáltatásokat. Ezek az írások azonban nemcsak évtizedeket idéznek vissza, s múltat teremtenek, hanem földi viszonylatban roppant távolságokat ívelnek át. Tündéri hidakat építenek gondolatokból, érzésekből, szavakból előfényeskedőt. Némelyik tengereken, földrészeken, óceánokon túlról ért haza. De jól mondjuk-e? Valóban haza? Hol is az ember otthona? Ahol él, dolgozik, sorsa beteljesül vagy ahol született? Talán több helyen is lehet. Mert élni kellett két hazában - egy szívvel. Isten hozta az Önök emlékeit, a világjárt, madárlátta szavakat!

Mutass kevesebbet

könyv ikon

Bővebb leírás

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése
ISBN:963790820X
Kiadó:Antológia Kiadó
Kiadás éve:1993
Kiadás helye:Lakitelek
Nyomda:Antológia Kiadó és Nyomda
Nyomtatott példányszám:1000
Kötés típusa:ragasztott papír
Terjedelem:432 oldal
Nyelv:magyar
Méret:Szélesség: 20.00 cm, Magasság: 28.00 cm
Súly:1.00 kg
Kategória: Irodalom / Szépirodalom / Antológia

Ajánlja ismerőseinek is!

szív ikon

Kívánságlistára teszem ezt a könyvet!

papírlap ikon

Megnézem a tartalomjegyzéket!

felfelé tartó nyíl, részletek elrejtése

Kiss Dénes

szemüveg ikon, szerzőfigyelő ikon

Szerzőfigyelő

1936 - 2013

Kiss Dénes (1936-2013) József Attila-díjas és Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjjal kitüntetett magyar író, költő és műfordító. Az 1956-os forradalomban való részvételéért internálták, ami jelentősen befolyásolta későbbi pályáját. Könyvtárosként, majd újságíróként és szerkesztőként dolgozott több jelentős lapnál. Munkássága rendkívül sokrétű, felnőtt- és gyermekirodalomban egyaránt maradandót alkotott. Verseskötetei, regényei, novellái, esszéi és gyermekkönyvei révén vált ismertté. Aktívan részt vett a közéletben, többek között a Trianon Társaság elnökeként és a Magyar Írók Egyesületének vezetőjeként. A finn költészet kiváló fordítójaként is elismert. Gazdag és sokszínű életműve több mint 60 kötetet számlál, melyekben a nemzeti identitás és a történelem kulcsfontosságú témaként jelent meg. (Az életrajz a Wikipédia és más nyilvános források alapján készült.)

Kiss Dénes további könyvei

balra tartó nyíl ikon, ugrás az előző könyvre
jobbra tartó nyíl ikon, ugrás a következő könyvre
Megtekintés ikon
Kiss Dénes - Ancsa-Pancsa varázslatai
Ancsa-Pancsa varázslatai

Kiss Dénes

Kiadás éve: 1981

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Kiss Dénes - Ancsa-Pancsa varázslatai
Ancsa-Pancsa varázslatai

Kiss Dénes

Kiadás éve: 1981

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Kiss Dénes - Az utolsó indián nyár
Az utolsó indián nyár

Kiss Dénes

Kiadás éve: 1972

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Kiss Dénes - Ékszeres ékeskedő (aláírt)
Ékszeres ékeskedő (aláírt)

Kiss Dénes

Kiadás éve: 1977

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Kiss Dénes - Ancsa-Pancsa varázslatai
Ancsa-Pancsa varázslatai

Kiss Dénes

Kiadás éve: 1981

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Kiss Dénes - Az utolsó indián nyár
Az utolsó indián nyár

Kiss Dénes

Kiadás éve: 1972

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Kiss Dénes - Ékszeres ékeskedő (aláírt)
Ékszeres ékeskedő (aláírt)

Kiss Dénes

Kiadás éve: 1977

Előjegyezhető

Megtekintés ikon
Kiss Dénes - Sólyomidő
hűségpont ikon 75 hűségpont
Sólyomidő

Kiss Dénes

Kiadás éve: 1973

1 490 Ft

Nem támogatott böngészőt használ.

Kérjük használjon modern böngészőt például: Microsoft Edge, Safari, Google Chrome, Firefox...
Megértésüket köszönjük,
Régikönyvek.hu
Honlapunkon cookie-kat (sütiket) használunk annak érdekében, hogy olyan felhasználói élményt növelő webes szolgáltatásokat nyújtsunk, amelyek ezek nélkül nem lennének elérhetőek az Ön számára. A rendben gombbal elfogadja a sütiket. Adatvédelmi szabályzat