
(0 vélemény)
Állapot
Készleten
Jó
Antikvár bolt
Oldalsó lapéleken apró, halvány elszíneződés.
60
hűségpont
Hogy működik az alku?
Remekírók Retró - A sorozatcím amellett, hogy a jelenkor horizontjából való visszatekintést sugall, jelzi egyúttal azt is, hogy a figyelem olyan klasszikusnak számító írók műveire irányul, melyek kiállták az idő próbáját. Mind a világirodalom, mind a magyar literatúra bővelkedik olyan szépirodalmi alkotásokban - gondolunk itt elsősorban prózai munkákra -, melyek bizonyos okokból eddig vagy elkerülték a szakma figyelmét, vagy idő múltán az érdeklődő közönség várhatóan szívesen látná őket viszont. Olykor hát felfedezésre, máskor pedig újraolvasásra invitáljuk a publikumot, tekintetvetésre, hiszen a remekművek - még ha megkésve is vagy ismételten - méltán érdemelhetik ki az olvasó bizalmát. Más szóval: klasszikusok eddig (magyarul) ismeretlen nóvumait vagy kissé talán feledésbe merült alkotásait kínáljuk ezentúl e sorozatban - csemegéül sokaknak. Egy húszéves fiatalember első regényét tartja kezében az olvasó, akit Gustave Flaubert-nak hívnak. Egy Henry nevű vonzó, fiatal csábító érzelmeinek iskoláját beszéli el, aki tanárának feleségét New Yorkba szökteti, majd egy miniszter unokahúgát veszi feleségül. Ám az igazi főszereplő Jules, a nem egészen húszesztendős vidéki költő, aki az előbbihez hasonló karrierről álmodozik, de szükségképpen magasabb rendű igazságok birtokába jut. ő az érzelmek iskolája mellett kijárja az irodalom iskoláját is. A fiatal Flaubert önarcképe ő. Egy híres francia irodalomtörténész szerint e regény lapjain Flaubert romantikus költészetével találjuk szemben magunkat. Flaubert soha nem adta ki ezt a nagyregényt. Tévedett. De a gondjainkra bízta: fedezzük fel mi, ismerjük meg jobban ifjúságát, fiatalkori művészetét, életét. A gyönyörűen komponált szerelmi történeten túl Gustave Flaubert íróvá érlelődésének is tanúi lehetünk e könyv ismeretében. Romhányi Török Gábor
Mutass kevesebbet
| ISBN: | 9789632630908 |
|---|---|
| Sorozatcím: | Remekíró Retró |
| Kiadó: | Napkút Kiadó |
| Kiadás éve: | 2009 |
| Kiadás helye: | Budapest |
| Nyomda: | Érdi Rózsa Nyomda |
| Kötés típusa: | ragasztott papír |
| Terjedelem: | 313 |
| Fordítók: | Romhányi Török Gábor |
| Nyelv: | magyar |
| Méret: | Szélesség: 12.00 cm, Magasság: 20.00 cm |
| Súly: | 0.30 kg |
| Kategória: | Irodalom / Szépirodalom / Regény, Novella, Elbeszélés |
Az Ön ajánlója
Alkupontjait és hűségpontjait csak belépett felhasználóként írjuk jóvá. Csak könyvajánló esetén írjuk jóvá a jutalmakat.
Írjon ajánlót a könyvről, hogy mások is kedvet kapjanak az elolvasásához. Kérjük ne a könyv állapotáról és a kiszolgálásról írjon véleményt.
Vélemények a könyvről