Két és fél év az őshazában (dedikált)

Mecenzéfen történt katonai szolgálatom legdrámaibb eseménye. Az egyik csikorgó, hideg reggel a helységben tartózkodó összeg csapatot kivezényelték a falu futballpályájára. Miután körbeálltuk a pályát, ingre vetkőztetve, hátrakötött kézzel elővezettek tizenhárom katonát, akik korábban a csapattestüktől engedély nélkül távoztak. Később önként visszatértek, de már a végső határidődként előírt 72 óra után, így a haditörvények szerint szökevénynek minősültek. A büntetésük golyó általi halál. Az ítélet felolvasásával egyidejűleg kihirdették, hogy négyen - a családosok - kegyelmet kaptak. A többi kilencet letérdeltették, a szemüket bekötötték és tíz méterrel előttük felsorakozott fejenként két-két katonai csendőr. A térdelők mögött végigment egy pap, mondott nekik valamit, mire az elítéltek egyszerre azt mondták: „Éljen Magyarország!" Eldördültek a lövések, a kilenc ember közül ki hanyatt esett, ki előre, az arcára. Nyolcan nem mutattak életjelt, a kilencedik azonban még hörögve lélegzett. Őhozzá az egyik csendőr odament, és pisztollyal fejbe lőtte. Ennyire emlékszem. Minden további szó már a történtek kiszínezése, meghamisítása lenne.

Mutass kevesebbet