Két forradalom tüzében

Az 1918-19. évi magyar forradalom lendületes kibontakozása jelentős befolyással volt a középeurópai államok szociális és nemzeti forradalmaira, szörnyű bukása végzetesen eltorlaszolta Európa demokratikus haladásának útját. Mely erők buktatták meg a forradalmakat és mely erők keltették életre az ellenforradalom veszedelmét? Mely társadalmi osztályokat, kiket terhel a felelősség ezért az európai demokráciát és szociális haladást megsemmisüléssel fenyegető szörnyű katasztrófáért? Olyan kérdések ezek, amelyekre joggal követel választ az európai demokrácia, annak előharcosa, a munkásosztály, de elsősorban a szabadságharcában elbukott magyar nép. A gyötrő kérdésekre az objektív történelemírás majdan kimerítő választ ad. A forradalom bukását követő harmadik esztendőben a szereplők részéről az eseményeknek tárgyilagos, előítéletektől ment ismertetése alig képzelhető el. Ennek ellenére a forradalom vezetőinek és szereplőinek: mindazoknak, akiket a forradalom hullámai a történelmi idők élére vetettek, vállalniok kell legalább az objektiv történelmi adatszolgáltatás nehéz feladatát, mert csak ők ismerik a forradalom erőhajtóit, az események belső rugóit és logikai összefüggését. Sulyos nehézségek merednek e föladat végrehajtása elé, hiszen a bukás után az ellenforradalom barbárizmusa megsemmisítette a forradalom szétszóródott, gyakran pótolhatatlan adattárait. Az ellenforradalomnak a magyar forradalomra vonatkozó történetirása - a megtévesztő nevek: Gratz Gusztáv, Huszár Károly, Andrássy Gyula és a többi ellenére - értéktelen, komolytalan, pamfletszerü; e történetírás majdnem valamennyi könyve a valótlanságok és ferdítések tehetségtelen fölsorakoztatása.

Mutass kevesebbet